2012. március 22., csütörtök

egy vers, ami rólunk és nekünk szól...

Meglepő, ám annál inkább megindító bejegyzés következik ezúttal, mert ma teljesen véletlenül rábukkantam egy olyan versikére, mese részletre, amit régóta szeretek, de már nem is emlékszem, mikor hallottam utoljára!
Ráadásul az eredeti, olasz formájában találtam meg, de rögtön eszembe jutott a magyar változata is.
Sajnos az interneten - különös, tudom - de nincs fenn a magyar fordítás, mert ez egy kis részlete, darabkája Gianni Rodari: Jácint úrfi a füllentők birodalmában című gyermekregényének.
Gianni Rodari olasz író, költő, újságíró volt, aki nemrég (1980-ban) halt meg. Az egyik legnépszerűbb olasz mesélők közé tartozott, számos műve nagyon szép illusztrációkkal magyar nyelven is megjelent.
Stílusa igencsak egyedi, vicces, furfangos, leginkább Weöres Sándor, Rejtő Jenő és Varró Dánielhez hasonlíthatnám egyedi stílusát.
Humora, leleményei, játékos fantáziája, bravúros nyelvi ötletei szórakoztatóak, s a legbanálisabb dolgokat is lenyűgözően és gyermekien tudja visszaadni, s érdekessé tenni.
Itt van az én kedvenc kis részletem a már említett gyermekkönyvből, bár olaszul, de a fordítás nem nehéz. :)

C'era una volta, là
dalle parti di Chissà,
il paese dei bugiardi.
In quel paese nessuno
diceva la verità,
non chiamavano col suo nome
nemmeno la cicoria:
la bugia era obbligatoria.

Quando spuntava il sole
c'era subito una pronto
a dire: "Che bel tramonto!"
Di sera, se la luna
faceva più chiaro
di un faro,
si lagnava la gente:
"Ohibò, che notte bruna,
non ci si vede niente".

Se ridevi ti compativano:
"Poveraccio, peccato,
che gli sarà mai capitato
di male?"
Se piangevi: "Che tipo originale,
sempre allegro, sempre in festa.
Deve avere i milioni nella testa".
Chiamavano acqua il vino,
seggiola il tavolino
e tutte le parole
le rovesciavano per benino.
Fare diverso non era permesso,
ma c'erano tanto abituati
che si capivano lo stesso.

Un giorno in quel paese
capitò un povero ometto
che il codice dei bugiardi
non l'aveva mai letto,
e senza tanti riguardi
se ne andava intorno
chiamando giorno il giorno
e pera la pera,
e non diceva una parola
che non fosse vera.
Dall'oggi al domani
lo fecero pigliare
dall'acchiappacani
e chiudere al manicomio.
"E' matto da legare:
dice sempre la verità".
"Ma no, ma via, ma và ..."
"Parola d'onore:
è un caso interessante,
verranno da distante
cinquecento e un professore
per studiargli il cervello ..."
La strana malattia
fu descritta in trentatre puntate
sulla "Gazzetta della bugia".

Infine per contentare
la curiosità
popolare
l'Uomo-che-diceva-la-verità
fu esposto a pagamento
nel "giardino zoo-illogico"
(anche quel nome avevano rovesciato ...)
in una gabbia di cemento armato.

Figurarsi la ressa.
Ma questo non interessa.
Cosa più sbalorditiva,
la malattia si rivelò infettiva,
e un po' alla volta in tutta la città
si diffuse il bacillo
della verità.
Dottori, poliziotti, autorità
tentarono il possibile
per frenare l'epidemia.
Macché, niente da fare.
Dal più vecchio al più piccolino
la gente ormai diceva
pane al pane, vino al vino,
bianco al bianco, nero al nero:
liberò il prigioniero,
lo elesse presidente,
e chi non mi crede
non ha capito niente.

2012. március 19., hétfő

Fiesta, sangria, fuente, sol...

És még sorolhatnám azokat a spanyol kifejezéseket, amiket megtanultam a hétvégén...
Mindezt persze azért, mert egy csodálatos és hosszadalmas szombati piknikes -sütögetős- sütkérezős napot tartottunk egy tetőtéri teraszon, amolyan olaszosan, spanyolokkal.
Igen, igen, spanyolokkal. No azért volt ott olasz is, albán is (aki modell, s félig calabriából származik, és egója az van, agya viszont nem sok), kubai és persze cseh is.
De a többség tényleg spanyol volt.




Hogy is kezdődött?
Hát egyszerűen csak elterveztük, ha már egész héten 20 fokos napsütéses idő volt, s a hétvégére is jó időt mondtak, miért ne használnánk ki és napoznánk és csapnánk egy kis grillezős délutánt?
Gondoltuk mi. Az időjárás azonban nem akart nekünk kedvezni... Nem sok napban volt részünk, ráadásul a technikai és kommunikációs eszközök is apránként romlottak el aznap. a telefonok nem működtek, a wifi-t a tetőtéren nem találtuk, a sütő elromlott, a mosógép is... 
Na de a lényeg, hogy mindenki hozott finom kajácskákat, amit megettünk, megkóstoltunk egy-két hazai (mármint spanyol honi) különlegességet, valamint megtanultam finom sangriát készíteni. Nem nagy ördöngösség, csak  a megfelelő arányokat kell eltalálni.
Összességében tehát nagyon jól sikeredett délután volt, és tényleg elsajátítottam egy-két spanyol kifejezést, s a beszélgetések fele annak ellenére, hogy spanyolul zajlott, a másik fele meg ugyebár olaszul, nem volt nagyon nehéz feladat számomra. Ha nem is értettem meg minden egyes szót, mondatot kristálytisztán, a kifejezések, és a konteksztus, valamint összességében az, amiről szó volt, azt megértettem. És ez volt számomra a lényeg. No meg persze hozzá is szóltam.
Aztán délután az egyik spanyol csajszi, akivel nagyon jól egymásra találtunk, gondolt egyet, s azt mondta, menjünk el este Bolognába mert valami Erasmus-os és St. Patrik napi ünnepség lesz.

Végülis miért ne? Gondolta mindenki!
Fogtuk magunkat, és 2 óra alatt összekészültünk. Nálam találkoztunk, sütöttünk pizzát amit itt megettünk, majd 22.47-es vonattal elindultunk Bolognába.

Nagyon szép, exkluzív és jó helynek bizonyult a diszkó, ahová mentünk, bár tény, hogy a buliba csak fél 2 körül értünk be... :)
előtte jó pár kitérőt tettünk, no meg ahogy az otthon is lenni szokott, mindenki összegyűlt a "közös téren", ahol bandázni is szoktak az emberek napközben...

A buli jó volt, olyannyira, hogy reggel 6-7 felé értünk haza. Persze, korábban nem is tudtunk volna, mert ugyebár mint Pest-Vác-Kismaros útvonal esetében is, a vonatok éjszaka és hajnalba nem járnak... a legelső 5-6körül indul.
Annak ellenére azért, hogy a nap nem sütött, s még most sem vagyok csokibarna, azt mondom igen csak megéri a "Carpe diem" kifejezést használni, s élni is vele. Annál nincs is jobb, mint egy előre nem tervezett összejövetel! Sőt, minél jobban akarsz,s  tervezel valamit, annál nagyobb az esélye, hogy balul vagy épp sehogy sem sikerül!
a tökéletes útbaigazítás!
U.I.: Minden filmrajongó, s unatkozó, s érdeklődő ismerősömnek ajánlom figyelmébe az OLD BOY nevezetű film megnézését. Ugyan japán rendezésű, ott játszódó, ottani színészgárdával felépülő film, de mély nyomot hagy az emberben, s a rendező egy kisebb fajta KUBRICK - filmet hozott össze. Tényleg jó film! Lenyűgöző, elborzasztó, s elgondolkodtató...

2012. március 6., kedd

Dolce Vita con cioccolato

Na, most egy igen eltérő poszt lesz ez. Az előző poszt után ez is az ételekről, elsősorban az én SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ, Olaszországban legyártott tortámról fog szólni. Hogy lássátok, nem nehéz elkészíteni, megosztom veletek a receptet!

De előtte, jó ha tudjátok, hogy higgadtan kell nekiállni az egésznek, s nem jó, ha mások zavarnak a sütés-főzésben. Attól sem kell elkeseredni, ha a tészta nem lesz olyan szép, jól kinéző, ahogyan azt mi szeretnénk... A legvége akkor is mesés lesz.
A torta elkészítése a tálalásig nagyjából 1órát, maximum (nagyon maximum) 1,5 órát vesz igénybe. Sajnos azonban nekem 4,5 órába telt elkészíteni. No nem azért, mert annyira béna voltam, hanem szimplán azért, mert 1: soha ne akarjatok wokk-os tepsibe (teflonos wokk formájú) tepsibe sütni, mert megrongáljátok a teflonbevonatot, a palacsinta kicsi és tömör lesz, vagy épp túl nagy és leragad meg kiszárad hamar. 2: alaposan nézzétek meg, mi az, amit vennetek kell a boltba, nehogy úgy járjatok mint én, s 2x rohanjatok vissza 1-1 dologért. 3: lazán átírhatjátok a receptet a saját ízlésetek szerint. Én is így tettem! (Minden profi szakács így kezni hihi :D )

No, akkor.
U.i: én a sajátomhoz 2 adag palacsintatésztát gyártottam, mert palacsintasütő híján máshogy jött ki a lépés, plusz nem kell megijedni, ha túl soknak találjátok a csokimennyiséget. Nem lesz édes nagyon a végeredmény. Épp annyira, amennyire kell!
Ráadásként csokiöntettel leönthetitek a tetejét!



Csokoládés-mascarpones palacsintatorta
Hozzávalók a palacsintához:
kb 40dkg liszt, 7dl tej, 3db tojás, 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor (én emellett cukrozottat is beletettem, mert abból több volt, de a cukrozatlan jobb), csipet só, 1 evőkanál barnacukor, kb fél dl szódavíz, ha túl sűrű lenne a tészta


Hozzávalók a csokoládékrémhez:
250 gramm mascarpone, 10dkg magas kakaótartalmú 60-70%-os keserű csokoládé (én a receptemhez 20dkg csokit használtam, melyből 10dkg főzőcsoki, ismertebb nevén fondante volt, 10dkg pedig 75%-os csoki), 2dl tejszín habbá verve, 3 evőkanál porcukor (én ennek hiányában sima barnacukrot szanáltam), kb 1 evőkanál vaj


Elkészítés:
csokis palacsinta csokisziruppal
egy tálba keverjük el a 3 tojást, a tejet a sót és a cukrot, majd folyamatos kevergetés mellett (lehetőleg szitálva) hozzáadjuk a lisztet és a kakaóport. Csomómentes palacsinta tésztát készítünk. Megvallom, elég nehéz, mert az én esetemben kétségbeesetten kavargattam, hogy eltűnjön az összes lisztcsomó, de nem kell aggódni, ha megmarad. A titok: először csak a tej felével keverjük ki a sűrű tésztát, s majd a maradékkal higítsuk fel, s szükség esetén adjunk még hozzá szódavizet.
Ha kész, fél órát pihentetjük a tésztát, míg ez idő alatt elkészítjük a híres csokikrémet. Vízgőz felett egy tálban felolvasztjuk a már apróra tört csokoládét a vajjal együtt. Én egy kupaknyi vizet beletettem, hogy ne ragadjon le hamar a csokim, no meg egy csöpp olívaolajat is. A már folyós csokoládét az edénnyel együtt levesszük a tűzhelyről, s hozzákeverjük a mascarponét, a porcukrot s a felvert tejszínt. Jól elkeverjük. A krémet nagyjából fél órára hűtőbe tesszük, míg a palikat kisütjük.
Megvárjuk, míg a palacsinták kihűlnek, majd megépítjük a tortánkat. Legalulra palacsintát teszünk, majd bevonjuk egy réteg krémmel. Jobb, ha a hűtőből kivéve a krémet egy picit megmelegítjük a tűzön, hogy folyósabb, könnyebben kenhető legyen. Majd palacsintát, s újból krémet teszünk rá. a legtetejére krémet teszünk ,s az egészet bevonjuk megszórjuk kakaóporral. Tálalás és fogyasztás előtt még fél órára hűtőbe tesszük, de nem igényel hideget.
a megépített torta

Egyébként az ittenieknek nagyon ízlett, még egy napja sincs, hogy kész, de már el is fogyott mind. Még a receptet és ráadást is akartak :)
Büszke vagyok magamra!
Eredmény:
Egy kis rafinéria: a jobb felső kép az eredeti recept képe :)




2012. március 4., vasárnap

Vasárnapi ebéd

Rég nem írtam, de ennek csak az az oka, hogy elfoglalt voltam a suli a tantárgyak, a barátok, az itteniek no meg minden miatt!

Örömmel tudatom, hogy megérkezett a tavasz. Sőt, már februárban elkezdtem a nyárra készülő feka színt. :) Már is lebarnultam, no nem nagyon, de azért egy fokkal barnább vagyok, mint voltam...

Annak ellenére, hogy nem szokásom naponta főzőcskézni, igazán magabiztos lábakon állok, s a konyhában úgy érzem magam, s mások szerint is gyakorlott konyhatündér vagyok :$
Na jó, azért ez túlzás, de annak ellenére, hogy nem vagyok profi, tényleg otthonosan mozgok, s jól megcsinálok minden husit-tésztát-levest amit kell.



Az olaszok, főleg az itteniek nagyon komolyan gondolják a vasárnapi ebéd hagyományát. Éppúgy, ahogy nálunk régen a nagy család összegyűlt, s ebédeltek (több óra hosszan), kitárgyalták a hét történéseit, s minden pletykát megosztottak egymással. Itt is ez a helyzet. A lakásban 2 emelet egy nagy család :) Ezen a héten mi főztünk, jövő héten a fiúk föntről. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy délután 2-től fél 5-ig ebédeltünk...
Volt itt minden: előétel, főfogás, ami természetesen tészta, majd kis light-os második, gyümölcs (ami nélkülözhetetlen), utána kávé s a jól megérdemelt sütemény...
Tényleg fontos számukra, így minden vasárnap leginkább a főzéssel, a beszélgetéssel meg hasonlókkal telik, s csak este készülődnek a hétfői munkanapra a többiek.


Fura megszokni, de olyan, mintha minden vasárnap egyfajta ünnepnap lenne. Végülis az, megünnepeljük az egész hetet, s lezárjuk az ebéddel, hogy hétfőn egy teljesen újat kezdhessünk el.


Sajnos képeket nem tudok mellékelni a mai ebédről, mert nem volt időnk fényképeket készíteni, de elég, ha azt mondom, hogy finom sütemény, tészta, hús, saláta, gyümölcs volt a terítéken, ami nálam a vacsorát is fedezte, annyira tele ettem magam.!
Ja, majd elfelejtettem: a ráadás az esti fagylalt, amit a város legeslegjobb cukrászdájában illik elfogyasztani! :)