Péntek este ugyebár szépen visszatértem a kis Itália gyomrába, de alig pihentem ki magam (mert a szombatot is házon kívül töltöttem), vasárnap hajnalba már Milánóban volt jelenésem. Barátnőmet, Anitát (a képen látni) vártam VOLNA! a meseszép és 2x olyan nagy állomáson, mint otthon a Nyugati vagy a Keleti Pályaudvar.
Csakhogy történt egy-két galiba, amik kis híján megsemmisítették a találkánkat, amire már jó ideje vártunk! Leginkább az volt a probléma, hogy az olaszok Országos Vonat Sztrájkot hirdettek április 21-22-re!!!!! Én vasárnap hajnali 3-kor értem haza, s a 6.30-as vonattal terveztem elindulni Milánóba, hogy nagyjából akkorra érjek be a városba, mint ahogy Anita landol a repülővel. No igen, de a kb. 2 órásra sikeredett alvás után eléggé lesokkoló látvány volt azzal szembesülni, hogy Reggio Emiliában mindenki a vasútállomás várótermében vagy a peronokon siránkozik, telefonál, "vaffanculo"-zik, hiszen a létező Összes járat TÖRLÉSRE került. Én még most se hevertem ki azt a sokk-lavinát, ami akkor ért minket. Ez csak a kezdet volt! Persze, aztán talált mindenki vonatot, hisz a frecciarossa, meg a freccia bianca elindult (Tudni kell róluk, hogy egy-egy járat nagyjából 120 Euróba kerül neked, illetve csak első osztályra lehet rá jegyet venni). No, írtam is rögtön Nitusnak, h kezdjen magával valamit Milánóba, mert nem tudom, hányra érek ki hozzá. Szerencsére azonban 9.45-kor elindult az ELSŐ, s szerintem az UTOLSÓ vonat, úgyhogy délre, de legalább eljutottam Milánóba.
Eközben azonban Anita se unatkozott nagyon....
Leginkább azért, mert ő dolgozott előző este, úgyhogy ő is kb a semmi alvás határán volt. Másodszor mert ugyebár a magyar ember hozzá van szokva ahhoz, hogy a budapesti reptéren kisbuszok szállítják őket a repülőkhöz. Ezalól azonban a Ryanair járatai kivételek. Véleményem szerint ők ezen akarnak spórolni. A lehető leghátrébb lévő pályákról landolnak, s indulnak, ahová az utasaiknak gyalog kell elmenni. Persze, Anita, aki szerintem születése előtt óta késében van mindenhonnan, most is majdnem lekéste a gépet :) Részben azonban ez nem az ő hibája volt! Mivel az utolsók között ért a beszállókapuhoz, nem tudta, ki az, aki szintén ahhoz a járathoz készül, ahová ő. Ráadásul hajnal volt, plusz minden közrejátszott. Lényeg a lényeg, elindult gyalog, s felszállt egy gépre. Azonban a gép Barcelónába készült. Szegényke majdnem Spanyolországig repült Olaszország helyett :) Szerencséjére jófejek voltak a légiutaskísérők, s nem csak útba igazították, de még kocsit is küldtek érte, hogy ne kelljen gyalog elmennie az Ő járatáig :)
Ott már tudták, sőt név szerint várták, hogy "Te vagy Kurucz Anita igaz?".
Ott már tudták, sőt név szerint várták, hogy "Te vagy Kurucz Anita igaz?".
Milánóban pedig míg rám várt ügyesen és alaposan szemügyre vehette az összes üzletet, kirakatot, bódét, ami az állomáson fogadta őt. Mert hát azokból annyi van, mint otthon egy közepes méretű bevásárlóközpontból. De WIFI-re az olasz pályaudvaron nem telik!!!
ezek után már nem sok jóban reménykedtünk a nap hátralevő részét illetően. Fáradtan ugyan, de örömmel vágtunk bele a nagy túránkban, s örültünk, hogy eme hatalmas és divatszagú várost együtt fedezhetjük fel. Tényleg jó volt látni, hogy a többi Északi és közép -Olasz várossal ellentétben itt az emberek, elsősorban a nők adnak az öltözködésükre. Más lapra tartozik az, hogy itt mondjuk meg is tehetik!
A Város szépnek szép, elég sok dugó volt, de ami még "izgalmasabbá" tette a kirándulásunkat, hogy a létező összes időjárási viszontagsággal találkoztunk csupán egyetlen egy nap alatt. Napsütéssel kezdtünk, majd hatalmas szélvihar kerekedett, ami később óriási nyári záporrá alakult át, s mire odaértünk egy kis étterembe vagy bárba, hogy beüljünk, míg eláll az eső, addigra megkegyelmezett nekünk az időjárási szörny, s újból napsütésben volt részünk, azonban már kissé hűvösebb kiadásban.
ezek után már nem sok jóban reménykedtünk a nap hátralevő részét illetően. Fáradtan ugyan, de örömmel vágtunk bele a nagy túránkban, s örültünk, hogy eme hatalmas és divatszagú várost együtt fedezhetjük fel. Tényleg jó volt látni, hogy a többi Északi és közép -Olasz várossal ellentétben itt az emberek, elsősorban a nők adnak az öltözködésükre. Más lapra tartozik az, hogy itt mondjuk meg is tehetik!
A Város szépnek szép, elég sok dugó volt, de ami még "izgalmasabbá" tette a kirándulásunkat, hogy a létező összes időjárási viszontagsággal találkoztunk csupán egyetlen egy nap alatt. Napsütéssel kezdtünk, majd hatalmas szélvihar kerekedett, ami később óriási nyári záporrá alakult át, s mire odaértünk egy kis étterembe vagy bárba, hogy beüljünk, míg eláll az eső, addigra megkegyelmezett nekünk az időjárási szörny, s újból napsütésben volt részünk, azonban már kissé hűvösebb kiadásban.
Hogy az időjárási szerencsétlenségek ne szegjék kedvünk, betértünk 1-2 izgalmasnak ígérkező boltba, illetve megvizslattuk a jobbnál-jobb kirakatokat, s egyik kedvenc időtöltésünknek, a shoppingolásnak s Disney-figurák nézegetésének is hódoltunk! Olyan izgalmas és gyönyörű cipellőket, ruhákat, mesefigurákat láttunk, s a katarzist nagyjából akkor éltük át, amikor szembe találtuk magunkat a hatalmas DISNEY felirattal, s a mögötte előbújó bolttal. Nem haboztunk, rögtön betértünk, s szerintem majd' egy óra hosszáig csak tátott szájjal nézegettük a szebbnél-szebb dolgokat, amiknek azért nem kicsit volt borsos áruk.
Persze a városból nem csak ennyit láttunk! Sőt, nagyon sok szép és érdekes képet készítettünk a Dómnál, a kastélynál, a parkoknál, a szökőkutaknál, a szebbnél-szebb új illetve ősrégi épületeknél, no meg sorolhatnám is.
Sajnos nincs annyi hely itt, a blogon, hogy olyan részletesen írjam és meséljem el a történéseket, ahogy szeretném. Ahhoz egy egész könyvre lenne szükség. (megvallom, tervben van, hogy könyvbe foglaljam kalandjaimat, amik egyedül is eléggé viccesek és érdekesek, de ha Anitával együtt megyünk valahová, s csinálunk valamit, akkor tuti, hogy semmi sem marad egyszerű. Valahogy bevonzzuk a nehézkes és bonyolult dolgokat, ami nem baj, ettől lesz izgalmasabb és évekkel később visszagondolva emlékezetesebb az életünk külön-külön, de együtt is.)
Sajnos nincs annyi hely itt, a blogon, hogy olyan részletesen írjam és meséljem el a történéseket, ahogy szeretném. Ahhoz egy egész könyvre lenne szükség. (megvallom, tervben van, hogy könyvbe foglaljam kalandjaimat, amik egyedül is eléggé viccesek és érdekesek, de ha Anitával együtt megyünk valahová, s csinálunk valamit, akkor tuti, hogy semmi sem marad egyszerű. Valahogy bevonzzuk a nehézkes és bonyolult dolgokat, ami nem baj, ettől lesz izgalmasabb és évekkel később visszagondolva emlékezetesebb az életünk külön-külön, de együtt is.)
Egyszerűbb, s nektek sem annyira unalmas, ha oda ugrok, hogy nagyjából ekkortájt (17.50-kor) már hulla fáradtan elhatároztuk, hogy lassan elindulunk visszafelé az állomásra, hogy elérjük a 18.20-as vagy a 19.35-ös vonatot hazafelé. Mert hát vasárnap lévén ez a 2 utolsó közvetlen járat. No igen, de mivel a lábunkat már nem éreztük, s láttuk, a metró közel van, felszálltunk rá. Meglepően szép és modern, nem úgy, mint az itthoniak. Tény, van beléptető kapu, s emiatt meg is kell venni a jegyet, mert a jegybekapó automata enged csak be, de sokkal szebb, mint otthon. :) Az állomásra érve azonban azzal szembesültünk, hogy a sztrájk itt is kettévágta az eredeti terveinket. Törölték a járatunkat. Már csak az utolsóban reménykedtünk.
Nagyjából háromnegyed 7-ig vártunk, hogy kiírják, jön-e vagy nem. Azt írták jön, csak éppen a vágányszám hiányzott. Fogtuk magunkat, s megvettük gyorsba a jegyet, mert a sor is eléggé hosszú volt, s nagyjából 5 perccel a vonat eredetileg tervezett indulása előtt kiírták, hogy a JÁRAT TÖRÖLVE LETT! Ott pattant el mindkettőnk agya, a fáradtságtól már mérgelődni se nagyon tudtunk, csupán tudomásul vettük a történteket, s fél órával később fordult csak át a belső feszültség egy-két könnycsepp erejéig sírásba, majd legvégül nevetésbe. Nem tudtunk mit csinálni, gyorsan kerestünk egy mosdót, hogy megtöltsük az üvegünket vízzel, de hát a sztrájk és az esti órák miatt, az egyetlen egyet bezárták. Wifi, mivel nincs az állomáson nyílt használatú internet, nem tudtunk se buszt, se más vonatot nézni. Átszállásos járatot nagyjából 10 körül tudtunk találni, mivel nem voltunk hajlandóak sem 60, sem 120 eurót kifizetni csak azért, hogy az egyetlen elinduló vonattal hazajussunk (mert a különbözet ennyi lett volna az első osztályú, fehér vagonokra). A jegyet visszaváltani már nem lehetett, mert bankkártyás vásárlás esetén más és hosszadalmas a procedúra, viszont a férfi, akitől infókat kérdeztünk készségesen segített keresni hazajutási lehetőséget, annak ellenére, hogy a sztrájk kilenckor véget ért, a többi vonat elindult, s minden információs pult bezárt, mert lejárt a munkaidő! Pármáig eljutottunk volna, de ott az átszálló vonatunk 10 perccel hamarabb ment volna el, mint mire mi odaértünk volna. Így hát Drága Tibi és Anita anyukája segítségét vettük igénybe. Kerestek nekünk valami szállást éjszakára. Hulla fáradtan, cuccokkal nem akartunk több 100 emberrel együtt a pályaudvaron éjszakázni. Körbejártuk a hoteleket, megkerestük a legkisebb csillaggal rendelkezőt, s megkérdeztük, mennyibe fáj egy éjszaka.
Nem viccelek, egy 2 szaros csillaggal rendelkező szállodában, egy első emeleti kicsi 2személyes szoba (kétszemélyes hálószoba plusz fürdőszoba) egy estére 90 euró, azaz KILENCVEN EURÓBA fájt! Jó persze, volt hozzá bőséges reggeli, de akkor is. Szerencsére Kifizették helyettünk, s így nekünk nem kellett, de akkor is. Még az itteni olaszok is eléggé megdöbbentek az ár hallatán. Ja, ráadásul a szálloda Wifijét sem tudtuk használni, mert valamiért nem engedett minket felcsatlakozni, habár megkaptuk a rendes jelszót és felhasználónevet.
De szerencsére másnap délután már újból Reggioban voltunk, igaz délután fél 2-re érkeztünk meg, s nekem 2-re órára kellett mennem az egyetemre, de azért összességében sikeres kis kirándulásban volt részünk! :)
De szerencsére másnap délután már újból Reggioban voltunk, igaz délután fél 2-re érkeztünk meg, s nekem 2-re órára kellett mennem az egyetemre, de azért összességében sikeres kis kirándulásban volt részünk! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése