Igen, igen.
Számomra már elkezdődött a vizsgaidőszak, ám közben még az egyetemi órák is javában zajlanak.
Mielőtt gyorsan összefoglalnám, hogy is néz ki itt egy vizsga, illetve, hogy számomra milyen volt, hadd emlékeztesselek benneteket arra, hogy várat magára még 2 fontos és vicces, izgalmas poszt, amit a hétvégén tényleg leközlök itt! Pisa, Tengerpart, Appeninek, Hegymászás, Piknik, Sütögetés leégéssel s ez mind a barátaimmal =)
Na, de a lényeg. A mai nap számomra borzasztóan hosszú volt, főképp azért, mert tényleg kb múlt hét óta a vizsgámra tanulok több-kevesebb sikerrel. Komoly, teljesen más egy idegen nyelven megtanulni az anyagot, főleg akkor, ha azt értelmezned s nem csak memorizálnod kell. Vágás, editálás, montírozás nagyjából az óra neve, amit látogatok, de a kinti név, s tantárgy többet tartalmaz, mint az itthoni.
Vizsga egyik fele az volt, hogy készíteni kell egy projektet, melyben a képeket, a filmeket, a zenéket, vagyis mindent én építek fel, töltök le, szerkesztek és vágok meg, ráadásul DJ-s kednem is kellett, hogy a sok zenéből egy jó kis mixet készítsek, s 2-3 helyen még a saját hangomat is rögzítenem kellett.
A témám nem is lehetett volna más, mint MAGYARORSZÁG :)
Itt a link, ha esetleg meg szeretnétek tekinteni, nem sokáig marad fenn youtube-on!
Tehát, a vizsga egyik fele a vizsgaprojekt elkészítése, majd prezentálása volt. A másik fele egy szóbeli vizsga a power point és órán elhangzott anyagból. Én azt hittem, olyan lesz, mint otthon: 2 ember bemegy, s lefelel, majd kijönnek, s bemegy a következő kettő.
Ehelyett mindenki benn volt a teremben, s a publikum előtt kellett előadni az egészet, sőt, vizsgázni is a többi diák előtt kellett. Szerencsére a tanár jófej volt, s egyszerű kérdéseket tett fel nekem, valamint segített minket sunyiba :)
De tény, hogy baromira be voltam szarva, s egész nap tiszta stresszes és ideges voltam. Még a vércukrom is úgy leesett, azt hittem, összeesek. Ráadásul reggel 8.30-tól órám volt, s a vizsgám elméletileg 17.45-kor kezdődött volna, ehelyett fél 7-kor jött az én feleletem. De délután fél 5-ig egyhuzamban óráim voltak, csak utána tudtam egy kicsit átismételni a dolgokat.
Még most se ment ki belőlem teljesen a stressz és a feszültség, de nagyon örülök, hogy túl vagyok rajta. Sose, tényleg sosem izgultam még így valami miatt, mint most. Ha a jövő hét csütörtöki vizsgám is sikerül, s túlélem, akkor már tényleg örülni fogok felhőtlenül.!!!Az lesz a legnehezebb.
Ja, azt elfelejtettem említeni, hogy itt nem 1-5 -ig van az osztályzás, hanem 15-30-ig van pontozás, vagy 0-30-ig. S a minimum ketteshez 18 pontot kell összegyűjteni. Én a vizsgámra 26 pontot kaptam a 30-ból, ami azt jelenti, hogy kb egy 4/5-öt, de sajnos a tárgy másik felét is minimum ugyanilyen ponttal kell teljesítenem, ha a végén 4-est vagy 5-öst szeretnék végső jegyként kapni!
Na gyerekek, végre vége ennek a napnak is.
A napot az egyik lakótársam szülinapjának megünneplésével kezdtük-illetve inkább zártuk, s a mai napot az egyik "jóbarátom" szülinapjával kezdtem. Illetve felköszöntésével kezdtem!
Arrivederci e Buona Notte Ragazzi! :)
2012. május 9., szerda
2012. május 1., kedd
Milánói fogság
Hát hol is kezdjem. Igaz, a cím Milánóról szól, de én azért inkább Budapesttel és a RyanAir-rel kezdeném beszámolómat.
Egyszerűbb, s nektek sem annyira unalmas, ha oda ugrok, hogy nagyjából ekkortájt (17.50-kor) már hulla fáradtan elhatároztuk, hogy lassan elindulunk visszafelé az állomásra, hogy elérjük a 18.20-as vagy a 19.35-ös vonatot hazafelé. Mert hát vasárnap lévén ez a 2 utolsó közvetlen járat. No igen, de mivel a lábunkat már nem éreztük, s láttuk, a metró közel van, felszálltunk rá. Meglepően szép és modern, nem úgy, mint az itthoniak. Tény, van beléptető kapu, s emiatt meg is kell venni a jegyet, mert a jegybekapó automata enged csak be, de sokkal szebb, mint otthon. :) Az állomásra érve azonban azzal szembesültünk, hogy a sztrájk itt is kettévágta az eredeti terveinket. Törölték a járatunkat. Már csak az utolsóban reménykedtünk.
Nagyjából háromnegyed 7-ig vártunk, hogy kiírják, jön-e vagy nem. Azt írták jön, csak éppen a vágányszám hiányzott. Fogtuk magunkat, s megvettük gyorsba a jegyet, mert a sor is eléggé hosszú volt, s nagyjából 5 perccel a vonat eredetileg tervezett indulása előtt kiírták, hogy a JÁRAT TÖRÖLVE LETT! Ott pattant el mindkettőnk agya, a fáradtságtól már mérgelődni se nagyon tudtunk, csupán tudomásul vettük a történteket, s fél órával később fordult csak át a belső feszültség egy-két könnycsepp erejéig sírásba, majd legvégül nevetésbe. Nem tudtunk mit csinálni, gyorsan kerestünk egy mosdót, hogy megtöltsük az üvegünket vízzel, de hát a sztrájk és az esti órák miatt, az egyetlen egyet bezárták. Wifi, mivel nincs az állomáson nyílt használatú internet, nem tudtunk se buszt, se más vonatot nézni. Átszállásos járatot nagyjából 10 körül tudtunk találni, mivel nem voltunk hajlandóak sem 60, sem 120 eurót kifizetni csak azért, hogy az egyetlen elinduló vonattal hazajussunk (mert a különbözet ennyi lett volna az első osztályú, fehér vagonokra). A jegyet visszaváltani már nem lehetett, mert bankkártyás vásárlás esetén más és hosszadalmas a procedúra, viszont a férfi, akitől infókat kérdeztünk készségesen segített keresni hazajutási lehetőséget, annak ellenére, hogy a sztrájk kilenckor véget ért, a többi vonat elindult, s minden információs pult bezárt, mert lejárt a munkaidő! Pármáig eljutottunk volna, de ott az átszálló vonatunk 10 perccel hamarabb ment volna el, mint mire mi odaértünk volna. Így hát Drága Tibi és Anita anyukája segítségét vettük igénybe. Kerestek nekünk valami szállást éjszakára. Hulla fáradtan, cuccokkal nem akartunk több 100 emberrel együtt a pályaudvaron éjszakázni. Körbejártuk a hoteleket, megkerestük a legkisebb csillaggal rendelkezőt, s megkérdeztük, mennyibe fáj egy éjszaka.
Péntek este ugyebár szépen visszatértem a kis Itália gyomrába, de alig pihentem ki magam (mert a szombatot is házon kívül töltöttem), vasárnap hajnalba már Milánóban volt jelenésem. Barátnőmet, Anitát (a képen látni) vártam VOLNA! a meseszép és 2x olyan nagy állomáson, mint otthon a Nyugati vagy a Keleti Pályaudvar.
Csakhogy történt egy-két galiba, amik kis híján megsemmisítették a találkánkat, amire már jó ideje vártunk! Leginkább az volt a probléma, hogy az olaszok Országos Vonat Sztrájkot hirdettek április 21-22-re!!!!! Én vasárnap hajnali 3-kor értem haza, s a 6.30-as vonattal terveztem elindulni Milánóba, hogy nagyjából akkorra érjek be a városba, mint ahogy Anita landol a repülővel. No igen, de a kb. 2 órásra sikeredett alvás után eléggé lesokkoló látvány volt azzal szembesülni, hogy Reggio Emiliában mindenki a vasútállomás várótermében vagy a peronokon siránkozik, telefonál, "vaffanculo"-zik, hiszen a létező Összes járat TÖRLÉSRE került. Én még most se hevertem ki azt a sokk-lavinát, ami akkor ért minket. Ez csak a kezdet volt! Persze, aztán talált mindenki vonatot, hisz a frecciarossa, meg a freccia bianca elindult (Tudni kell róluk, hogy egy-egy járat nagyjából 120 Euróba kerül neked, illetve csak első osztályra lehet rá jegyet venni). No, írtam is rögtön Nitusnak, h kezdjen magával valamit Milánóba, mert nem tudom, hányra érek ki hozzá. Szerencsére azonban 9.45-kor elindult az ELSŐ, s szerintem az UTOLSÓ vonat, úgyhogy délre, de legalább eljutottam Milánóba.
Eközben azonban Anita se unatkozott nagyon....
Leginkább azért, mert ő dolgozott előző este, úgyhogy ő is kb a semmi alvás határán volt. Másodszor mert ugyebár a magyar ember hozzá van szokva ahhoz, hogy a budapesti reptéren kisbuszok szállítják őket a repülőkhöz. Ezalól azonban a Ryanair járatai kivételek. Véleményem szerint ők ezen akarnak spórolni. A lehető leghátrébb lévő pályákról landolnak, s indulnak, ahová az utasaiknak gyalog kell elmenni. Persze, Anita, aki szerintem születése előtt óta késében van mindenhonnan, most is majdnem lekéste a gépet :) Részben azonban ez nem az ő hibája volt! Mivel az utolsók között ért a beszállókapuhoz, nem tudta, ki az, aki szintén ahhoz a járathoz készül, ahová ő. Ráadásul hajnal volt, plusz minden közrejátszott. Lényeg a lényeg, elindult gyalog, s felszállt egy gépre. Azonban a gép Barcelónába készült. Szegényke majdnem Spanyolországig repült Olaszország helyett :) Szerencséjére jófejek voltak a légiutaskísérők, s nem csak útba igazították, de még kocsit is küldtek érte, hogy ne kelljen gyalog elmennie az Ő járatáig :)
Ott már tudták, sőt név szerint várták, hogy "Te vagy Kurucz Anita igaz?".
Ott már tudták, sőt név szerint várták, hogy "Te vagy Kurucz Anita igaz?".
Milánóban pedig míg rám várt ügyesen és alaposan szemügyre vehette az összes üzletet, kirakatot, bódét, ami az állomáson fogadta őt. Mert hát azokból annyi van, mint otthon egy közepes méretű bevásárlóközpontból. De WIFI-re az olasz pályaudvaron nem telik!!!
ezek után már nem sok jóban reménykedtünk a nap hátralevő részét illetően. Fáradtan ugyan, de örömmel vágtunk bele a nagy túránkban, s örültünk, hogy eme hatalmas és divatszagú várost együtt fedezhetjük fel. Tényleg jó volt látni, hogy a többi Északi és közép -Olasz várossal ellentétben itt az emberek, elsősorban a nők adnak az öltözködésükre. Más lapra tartozik az, hogy itt mondjuk meg is tehetik!
A Város szépnek szép, elég sok dugó volt, de ami még "izgalmasabbá" tette a kirándulásunkat, hogy a létező összes időjárási viszontagsággal találkoztunk csupán egyetlen egy nap alatt. Napsütéssel kezdtünk, majd hatalmas szélvihar kerekedett, ami később óriási nyári záporrá alakult át, s mire odaértünk egy kis étterembe vagy bárba, hogy beüljünk, míg eláll az eső, addigra megkegyelmezett nekünk az időjárási szörny, s újból napsütésben volt részünk, azonban már kissé hűvösebb kiadásban.
ezek után már nem sok jóban reménykedtünk a nap hátralevő részét illetően. Fáradtan ugyan, de örömmel vágtunk bele a nagy túránkban, s örültünk, hogy eme hatalmas és divatszagú várost együtt fedezhetjük fel. Tényleg jó volt látni, hogy a többi Északi és közép -Olasz várossal ellentétben itt az emberek, elsősorban a nők adnak az öltözködésükre. Más lapra tartozik az, hogy itt mondjuk meg is tehetik!
A Város szépnek szép, elég sok dugó volt, de ami még "izgalmasabbá" tette a kirándulásunkat, hogy a létező összes időjárási viszontagsággal találkoztunk csupán egyetlen egy nap alatt. Napsütéssel kezdtünk, majd hatalmas szélvihar kerekedett, ami később óriási nyári záporrá alakult át, s mire odaértünk egy kis étterembe vagy bárba, hogy beüljünk, míg eláll az eső, addigra megkegyelmezett nekünk az időjárási szörny, s újból napsütésben volt részünk, azonban már kissé hűvösebb kiadásban.
Hogy az időjárási szerencsétlenségek ne szegjék kedvünk, betértünk 1-2 izgalmasnak ígérkező boltba, illetve megvizslattuk a jobbnál-jobb kirakatokat, s egyik kedvenc időtöltésünknek, a shoppingolásnak s Disney-figurák nézegetésének is hódoltunk! Olyan izgalmas és gyönyörű cipellőket, ruhákat, mesefigurákat láttunk, s a katarzist nagyjából akkor éltük át, amikor szembe találtuk magunkat a hatalmas DISNEY felirattal, s a mögötte előbújó bolttal. Nem haboztunk, rögtön betértünk, s szerintem majd' egy óra hosszáig csak tátott szájjal nézegettük a szebbnél-szebb dolgokat, amiknek azért nem kicsit volt borsos áruk.
Persze a városból nem csak ennyit láttunk! Sőt, nagyon sok szép és érdekes képet készítettünk a Dómnál, a kastélynál, a parkoknál, a szökőkutaknál, a szebbnél-szebb új illetve ősrégi épületeknél, no meg sorolhatnám is.
Sajnos nincs annyi hely itt, a blogon, hogy olyan részletesen írjam és meséljem el a történéseket, ahogy szeretném. Ahhoz egy egész könyvre lenne szükség. (megvallom, tervben van, hogy könyvbe foglaljam kalandjaimat, amik egyedül is eléggé viccesek és érdekesek, de ha Anitával együtt megyünk valahová, s csinálunk valamit, akkor tuti, hogy semmi sem marad egyszerű. Valahogy bevonzzuk a nehézkes és bonyolult dolgokat, ami nem baj, ettől lesz izgalmasabb és évekkel később visszagondolva emlékezetesebb az életünk külön-külön, de együtt is.)
Sajnos nincs annyi hely itt, a blogon, hogy olyan részletesen írjam és meséljem el a történéseket, ahogy szeretném. Ahhoz egy egész könyvre lenne szükség. (megvallom, tervben van, hogy könyvbe foglaljam kalandjaimat, amik egyedül is eléggé viccesek és érdekesek, de ha Anitával együtt megyünk valahová, s csinálunk valamit, akkor tuti, hogy semmi sem marad egyszerű. Valahogy bevonzzuk a nehézkes és bonyolult dolgokat, ami nem baj, ettől lesz izgalmasabb és évekkel később visszagondolva emlékezetesebb az életünk külön-külön, de együtt is.)
Egyszerűbb, s nektek sem annyira unalmas, ha oda ugrok, hogy nagyjából ekkortájt (17.50-kor) már hulla fáradtan elhatároztuk, hogy lassan elindulunk visszafelé az állomásra, hogy elérjük a 18.20-as vagy a 19.35-ös vonatot hazafelé. Mert hát vasárnap lévén ez a 2 utolsó közvetlen járat. No igen, de mivel a lábunkat már nem éreztük, s láttuk, a metró közel van, felszálltunk rá. Meglepően szép és modern, nem úgy, mint az itthoniak. Tény, van beléptető kapu, s emiatt meg is kell venni a jegyet, mert a jegybekapó automata enged csak be, de sokkal szebb, mint otthon. :) Az állomásra érve azonban azzal szembesültünk, hogy a sztrájk itt is kettévágta az eredeti terveinket. Törölték a járatunkat. Már csak az utolsóban reménykedtünk.
Nagyjából háromnegyed 7-ig vártunk, hogy kiírják, jön-e vagy nem. Azt írták jön, csak éppen a vágányszám hiányzott. Fogtuk magunkat, s megvettük gyorsba a jegyet, mert a sor is eléggé hosszú volt, s nagyjából 5 perccel a vonat eredetileg tervezett indulása előtt kiírták, hogy a JÁRAT TÖRÖLVE LETT! Ott pattant el mindkettőnk agya, a fáradtságtól már mérgelődni se nagyon tudtunk, csupán tudomásul vettük a történteket, s fél órával később fordult csak át a belső feszültség egy-két könnycsepp erejéig sírásba, majd legvégül nevetésbe. Nem tudtunk mit csinálni, gyorsan kerestünk egy mosdót, hogy megtöltsük az üvegünket vízzel, de hát a sztrájk és az esti órák miatt, az egyetlen egyet bezárták. Wifi, mivel nincs az állomáson nyílt használatú internet, nem tudtunk se buszt, se más vonatot nézni. Átszállásos járatot nagyjából 10 körül tudtunk találni, mivel nem voltunk hajlandóak sem 60, sem 120 eurót kifizetni csak azért, hogy az egyetlen elinduló vonattal hazajussunk (mert a különbözet ennyi lett volna az első osztályú, fehér vagonokra). A jegyet visszaváltani már nem lehetett, mert bankkártyás vásárlás esetén más és hosszadalmas a procedúra, viszont a férfi, akitől infókat kérdeztünk készségesen segített keresni hazajutási lehetőséget, annak ellenére, hogy a sztrájk kilenckor véget ért, a többi vonat elindult, s minden információs pult bezárt, mert lejárt a munkaidő! Pármáig eljutottunk volna, de ott az átszálló vonatunk 10 perccel hamarabb ment volna el, mint mire mi odaértünk volna. Így hát Drága Tibi és Anita anyukája segítségét vettük igénybe. Kerestek nekünk valami szállást éjszakára. Hulla fáradtan, cuccokkal nem akartunk több 100 emberrel együtt a pályaudvaron éjszakázni. Körbejártuk a hoteleket, megkerestük a legkisebb csillaggal rendelkezőt, s megkérdeztük, mennyibe fáj egy éjszaka.
Nem viccelek, egy 2 szaros csillaggal rendelkező szállodában, egy első emeleti kicsi 2személyes szoba (kétszemélyes hálószoba plusz fürdőszoba) egy estére 90 euró, azaz KILENCVEN EURÓBA fájt! Jó persze, volt hozzá bőséges reggeli, de akkor is. Szerencsére Kifizették helyettünk, s így nekünk nem kellett, de akkor is. Még az itteni olaszok is eléggé megdöbbentek az ár hallatán. Ja, ráadásul a szálloda Wifijét sem tudtuk használni, mert valamiért nem engedett minket felcsatlakozni, habár megkaptuk a rendes jelszót és felhasználónevet.
De szerencsére másnap délután már újból Reggioban voltunk, igaz délután fél 2-re érkeztünk meg, s nekem 2-re órára kellett mennem az egyetemre, de azért összességében sikeres kis kirándulásban volt részünk! :)
De szerencsére másnap délután már újból Reggioban voltunk, igaz délután fél 2-re érkeztünk meg, s nekem 2-re órára kellett mennem az egyetemre, de azért összességében sikeres kis kirándulásban volt részünk! :)
Címkék:
Anita,
Milánó,
repülés,
sztrájk,
trenitalia
Hely:
Milánó, Olaszország
2012. április 21., szombat
Il dolce ritorno
Tény. Tényleg jó érzés visszatérni ebbe a napsütötte paradicsomba. Még akkor is, ha mostanság se nap, se sütkérezés, se paradicsomi mámor nincs... :/
Az idő itt sem olyan kegyes hozzánk. Bár, azért számomra pozitív, hogy a rossz idő akkor érte el Reggio térségét, amikor épp felszálltam a repülőmmel, s akkor ért véget, amikor épp landoltam Bolognában. közben pedig Magyarországon közel-s távol jobb idő volt, mint kinn.
Nem mondom, hogy unatkoztam itthon. Annyi elintézni valóm volt, s van még most is, de a barátokra, s azokra, akik számítanak rám, s akikkel szeretek együtt lenni, azokra mindig szakítok időt. Valahogyan.
A visszaút is simán ment. Új repülő, rendes fedélzeti személyzet és légiutas-kísérők. Szerencsére kocsival jöttek ki értem, s mindenki örült, hogy viszont láthatott.
Már egy új édességet, a sportszelet süteményt is megcsináltam mindenki nagy örömére, hogy élvezzék, ha nem is pontosan ugyanazt, de mégis, milyen a finom Sportszelet csoki itthon.
Ma meg az én és a többi erasmusos visszajövetelére elmegyünk aperitivezni illetve kajálni a városba, és jól kibeszéljük, átrágjuk magunkat az elmúlt hetek eseményein.
Holnap megy irány Milano, Anita barátosném jön meglátogatni, s együtt felfedezzük a giccs és a túlzás városát :)
Na mindegy.
Egyszóval, nagyon örültem, hogy végre visszajöhettem. Ha nem számolok a költségekkel, a kiadásokkal, s a vizsgákkal, akkor bátran ki merem jelenteni, hogy sose mennék el innen, maximum valami délebbi helyre, közvetlenül a tenger mellé. Nem azért, mert ez a város tökéletes. Koránt sem az! Nincs olyan nagy pezsgő élet, mint amit megszoktam otthon, de a barátok, a többi külföldi, a hangulat, a légkör, a kaják, a tenger, no meg maga a szó, hogy ITALY megbabonázott. Az egyedüllét, a saját lakás - persze 4 másik csajjal együtt- nagyon is kedvemre való.
Élem az életem úgy, ahogy szeretném.
No de ne búslakodjatok, júniusba viszont láttok! :) Sietek haza letenni a vizsgákat, hogy aztán a pezsgő nyári fürdőzésről és bulihegyekről se kelljen lemaradnom!
Csók.puszi nektek
2012. április 8., vasárnap
Capodanno Di Firenze - újabb ünnep velünk
Először is elnézést azért, hogy bő 2 hétig nem is jelentkeztem... Megvallom, igencsak sűrűre sikeredett ez az időszak számomra!
Még mielőtt belevágnék rövidke firenzei beszámolómba, hadd kívánjak mindenkinek KELLEMES és CSOKIBAN GAZDAG HÚSVÉTOT!! Buona Pasqua e Vacanza per tutti!
Tehát a Firenzei Újév- ahogy a fordítás is mondja - az olasz kisváros egyik legfontosabb ünnepe, ami minden évben március 25-én van. Hatalmas mulatságokkal, turistalátványosságokkal, ingyenes múzeum látogatásokkal és sok-sok fesztiválszerű fellépéssel, felvonulással várják az ide ellátogatókat. Mi is ezen a napon érkeztünk, kocsival.
Az út meglepően rövid volt, hisz az autópálya minden lehetőségét kihasználtuk, a sebességkorlátozásokat is beleértve, úgyhogy röpke 1-1,5 óra alatt be is értünk a városba.
Tény, hogy Firenze gyönyörű, s aki egyszer ellátogat ide, az utána többször is vissza akar térni. Mi sem éreztünk másképpen; a város magával ragadott. a sok szép épület, festői panoráma, a környezet, az ételek-italok, egyszóval minden megbabonázott minket.
Szerencsére az idő is kedvezett nekünk, napsütés, szél, naplemente, felhő nélkül. :)
Mivel vasárnap mentünk, ráadásul ünnepnapon dupla annyi turistával kellett számolnunk. Ennek ellenére nagyjából a fél várost bejártuk, sőt minden 10. percben elhagytunk valakit a csapatból, de szerencsére a mobil GPS mindig kihúzott minket a csávából.
Az UFFICI-n és egy-két szép templomon meg kastélyon kívül mindent láttunk, mindenhová benéztünk.
Mikor megtaláltuk a belvárosban a 4 emelet magas H&M épületét, egyszerűen nem bírtunk magunkkal. A csajokkal nagyjából egy fél órára be is tértünk, de szerintem egy pasi se tudja megérteni, mit érezhet egy nő, amikor egy általa nagyon szeretett bolt hatalmas választékával találja szembe magát. Ráadásul 1 emelet csak az ékszereknek, kiegészítőknek, egy emelet csak a cipőknek és táskáknak, s 2 emelet ruháknak. Csak a végtelen hitelkártya hiányzott a kezünkből. De aztán türtőztettük magunkat: elvégre Firenzében vagyunk, nem egy bevásárlóközpontban.
A nap végét a lebilincselő, s tényleg mesébe illő Piazza di Michelangelo-nál töltöttük, ahol hagyományosnak nem nevezhető vegyes vacsorát tartottunk - olasz, kínai, bolgár stb - ételekkel.
A naplementét is ott vártuk meg, s tényleg a lehető legjobb helyen fejeztük be a hosszadalmasa és fárasztóra sikeredett városnéző túránkat: innen a naplementén kívül tényleg belátni az egész várost.
Habár ez a poszt már jó ideje figyelt a bejegyzéseim között, csak most volt időm kitenni, most, hogy már újra Magyarországon vagyok. No persze csak egy rövidke időre tértem vissza, s jövő héttől újból olvashatjátok aktuális bejegyzéseimet, mert az Itáliai kalandom még koránt sem ért véget!
U.I.: Képet most nem tudok csatolni, majd utólag pótolom, mert a fényképeim nem az itthoni gépen vannak fenn. Csók.puszi
2012. március 22., csütörtök
egy vers, ami rólunk és nekünk szól...
Meglepő, ám annál inkább megindító bejegyzés következik ezúttal, mert ma teljesen véletlenül rábukkantam egy olyan versikére, mese részletre, amit régóta szeretek, de már nem is emlékszem, mikor hallottam utoljára!
Ráadásul az eredeti, olasz formájában találtam meg, de rögtön eszembe jutott a magyar változata is.
Sajnos az interneten - különös, tudom - de nincs fenn a magyar fordítás, mert ez egy kis részlete, darabkája Gianni Rodari: Jácint úrfi a füllentők birodalmában című gyermekregényének.
Gianni Rodari olasz író, költő, újságíró volt, aki nemrég (1980-ban) halt meg. Az egyik legnépszerűbb olasz mesélők közé tartozott, számos műve nagyon szép illusztrációkkal magyar nyelven is megjelent.
Stílusa igencsak egyedi, vicces, furfangos, leginkább Weöres Sándor, Rejtő Jenő és Varró Dánielhez hasonlíthatnám egyedi stílusát.
Humora, leleményei, játékos fantáziája, bravúros nyelvi ötletei szórakoztatóak, s a legbanálisabb dolgokat is lenyűgözően és gyermekien tudja visszaadni, s érdekessé tenni.
Itt van az én kedvenc kis részletem a már említett gyermekkönyvből, bár olaszul, de a fordítás nem nehéz. :)
Ráadásul az eredeti, olasz formájában találtam meg, de rögtön eszembe jutott a magyar változata is.
Sajnos az interneten - különös, tudom - de nincs fenn a magyar fordítás, mert ez egy kis részlete, darabkája Gianni Rodari: Jácint úrfi a füllentők birodalmában című gyermekregényének.
Gianni Rodari olasz író, költő, újságíró volt, aki nemrég (1980-ban) halt meg. Az egyik legnépszerűbb olasz mesélők közé tartozott, számos műve nagyon szép illusztrációkkal magyar nyelven is megjelent.
Stílusa igencsak egyedi, vicces, furfangos, leginkább Weöres Sándor, Rejtő Jenő és Varró Dánielhez hasonlíthatnám egyedi stílusát.
Humora, leleményei, játékos fantáziája, bravúros nyelvi ötletei szórakoztatóak, s a legbanálisabb dolgokat is lenyűgözően és gyermekien tudja visszaadni, s érdekessé tenni.
Itt van az én kedvenc kis részletem a már említett gyermekkönyvből, bár olaszul, de a fordítás nem nehéz. :)
C'era una volta, là
dalle parti di Chissà,
il paese dei bugiardi.
In quel paese nessuno
diceva la verità,
non chiamavano col suo nome
nemmeno la cicoria:
la bugia era obbligatoria.
Quando spuntava il sole
c'era subito una pronto
a dire: "Che bel tramonto!"
Di sera, se la luna
faceva più chiaro
di un faro,
si lagnava la gente:
"Ohibò, che notte bruna,
non ci si vede niente".
Se ridevi ti compativano:
"Poveraccio, peccato,
che gli sarà mai capitato
di male?"
Se piangevi: "Che tipo originale,
sempre allegro, sempre in festa.
Deve avere i milioni nella testa".
Chiamavano acqua il vino,
seggiola il tavolino
e tutte le parole
le rovesciavano per benino.
Fare diverso non era permesso,
ma c'erano tanto abituati
che si capivano lo stesso.
Un giorno in quel paese
capitò un povero ometto
che il codice dei bugiardi
non l'aveva mai letto,
e senza tanti riguardi
se ne andava intorno
chiamando giorno il giorno
e pera la pera,
e non diceva una parola
che non fosse vera.
Dall'oggi al domani
lo fecero pigliare
dall'acchiappacani
e chiudere al manicomio.
"E' matto da legare:
dice sempre la verità".
"Ma no, ma via, ma và ..."
"Parola d'onore:
è un caso interessante,
verranno da distante
cinquecento e un professore
per studiargli il cervello ..."
La strana malattia
fu descritta in trentatre puntate
sulla "Gazzetta della bugia".
Infine per contentare
la curiosità
popolare
l'Uomo-che-diceva-la-verità
fu esposto a pagamento
nel "giardino zoo-illogico"
(anche quel nome avevano rovesciato ...)
in una gabbia di cemento armato.
Figurarsi la ressa.
Ma questo non interessa.
Cosa più sbalorditiva,
la malattia si rivelò infettiva,
e un po' alla volta in tutta la città
si diffuse il bacillo
della verità.
Dottori, poliziotti, autorità
tentarono il possibile
per frenare l'epidemia.
Macché, niente da fare.
Dal più vecchio al più piccolino
la gente ormai diceva
pane al pane, vino al vino,
bianco al bianco, nero al nero:
liberò il prigioniero,
lo elesse presidente,
e chi non mi crede
non ha capito niente.
2012. március 19., hétfő
Fiesta, sangria, fuente, sol...
És még sorolhatnám azokat a spanyol kifejezéseket, amiket megtanultam a hétvégén...
Mindezt persze azért, mert egy csodálatos és hosszadalmas szombati piknikes -sütögetős- sütkérezős napot tartottunk egy tetőtéri teraszon, amolyan olaszosan, spanyolokkal.
Igen, igen, spanyolokkal. No azért volt ott olasz is, albán is (aki modell, s félig calabriából származik, és egója az van, agya viszont nem sok), kubai és persze cseh is.
De a többség tényleg spanyol volt.
Hogy is kezdődött?
Hát egyszerűen csak elterveztük, ha már egész héten 20 fokos napsütéses idő volt, s a hétvégére is jó időt mondtak, miért ne használnánk ki és napoznánk és csapnánk egy kis grillezős délutánt?
Gondoltuk mi. Az időjárás azonban nem akart nekünk kedvezni... Nem sok napban volt részünk, ráadásul a technikai és kommunikációs eszközök is apránként romlottak el aznap. a telefonok nem működtek, a wifi-t a tetőtéren nem találtuk, a sütő elromlott, a mosógép is...
Na de a lényeg, hogy mindenki hozott finom kajácskákat, amit megettünk, megkóstoltunk egy-két hazai (mármint spanyol honi) különlegességet, valamint megtanultam finom sangriát készíteni. Nem nagy ördöngösség, csak a megfelelő arányokat kell eltalálni.
Összességében tehát nagyon jól sikeredett délután volt, és tényleg elsajátítottam egy-két spanyol kifejezést, s a beszélgetések fele annak ellenére, hogy spanyolul zajlott, a másik fele meg ugyebár olaszul, nem volt nagyon nehéz feladat számomra. Ha nem is értettem meg minden egyes szót, mondatot kristálytisztán, a kifejezések, és a konteksztus, valamint összességében az, amiről szó volt, azt megértettem. És ez volt számomra a lényeg. No meg persze hozzá is szóltam.
Aztán délután az egyik spanyol csajszi, akivel nagyon jól egymásra találtunk, gondolt egyet, s azt mondta, menjünk el este Bolognába mert valami Erasmus-os és St. Patrik napi ünnepség lesz.
Végülis miért ne? Gondolta mindenki!
Fogtuk magunkat, és 2 óra alatt összekészültünk. Nálam találkoztunk, sütöttünk pizzát amit itt megettünk, majd 22.47-es vonattal elindultunk Bolognába.
Nagyon szép, exkluzív és jó helynek bizonyult a diszkó, ahová mentünk, bár tény, hogy a buliba csak fél 2 körül értünk be... :)
előtte jó pár kitérőt tettünk, no meg ahogy az otthon is lenni szokott, mindenki összegyűlt a "közös téren", ahol bandázni is szoktak az emberek napközben...
A buli jó volt, olyannyira, hogy reggel 6-7 felé értünk haza. Persze, korábban nem is tudtunk volna, mert ugyebár mint Pest-Vác-Kismaros útvonal esetében is, a vonatok éjszaka és hajnalba nem járnak... a legelső 5-6körül indul.
Annak ellenére azért, hogy a nap nem sütött, s még most sem vagyok csokibarna, azt mondom igen csak megéri a "Carpe diem" kifejezést használni, s élni is vele. Annál nincs is jobb, mint egy előre nem tervezett összejövetel! Sőt, minél jobban akarsz,s tervezel valamit, annál nagyobb az esélye, hogy balul vagy épp sehogy sem sikerül!
U.I.: Minden filmrajongó, s unatkozó, s érdeklődő ismerősömnek ajánlom figyelmébe az OLD BOY nevezetű film megnézését. Ugyan japán rendezésű, ott játszódó, ottani színészgárdával felépülő film, de mély nyomot hagy az emberben, s a rendező egy kisebb fajta KUBRICK - filmet hozott össze. Tényleg jó film! Lenyűgöző, elborzasztó, s elgondolkodtató...
Mindezt persze azért, mert egy csodálatos és hosszadalmas szombati piknikes -sütögetős- sütkérezős napot tartottunk egy tetőtéri teraszon, amolyan olaszosan, spanyolokkal.
Igen, igen, spanyolokkal. No azért volt ott olasz is, albán is (aki modell, s félig calabriából származik, és egója az van, agya viszont nem sok), kubai és persze cseh is.
De a többség tényleg spanyol volt.
Hogy is kezdődött?
Hát egyszerűen csak elterveztük, ha már egész héten 20 fokos napsütéses idő volt, s a hétvégére is jó időt mondtak, miért ne használnánk ki és napoznánk és csapnánk egy kis grillezős délutánt?
Gondoltuk mi. Az időjárás azonban nem akart nekünk kedvezni... Nem sok napban volt részünk, ráadásul a technikai és kommunikációs eszközök is apránként romlottak el aznap. a telefonok nem működtek, a wifi-t a tetőtéren nem találtuk, a sütő elromlott, a mosógép is...
Na de a lényeg, hogy mindenki hozott finom kajácskákat, amit megettünk, megkóstoltunk egy-két hazai (mármint spanyol honi) különlegességet, valamint megtanultam finom sangriát készíteni. Nem nagy ördöngösség, csak a megfelelő arányokat kell eltalálni.
Összességében tehát nagyon jól sikeredett délután volt, és tényleg elsajátítottam egy-két spanyol kifejezést, s a beszélgetések fele annak ellenére, hogy spanyolul zajlott, a másik fele meg ugyebár olaszul, nem volt nagyon nehéz feladat számomra. Ha nem is értettem meg minden egyes szót, mondatot kristálytisztán, a kifejezések, és a konteksztus, valamint összességében az, amiről szó volt, azt megértettem. És ez volt számomra a lényeg. No meg persze hozzá is szóltam.
Aztán délután az egyik spanyol csajszi, akivel nagyon jól egymásra találtunk, gondolt egyet, s azt mondta, menjünk el este Bolognába mert valami Erasmus-os és St. Patrik napi ünnepség lesz.
Végülis miért ne? Gondolta mindenki!
Fogtuk magunkat, és 2 óra alatt összekészültünk. Nálam találkoztunk, sütöttünk pizzát amit itt megettünk, majd 22.47-es vonattal elindultunk Bolognába.
Nagyon szép, exkluzív és jó helynek bizonyult a diszkó, ahová mentünk, bár tény, hogy a buliba csak fél 2 körül értünk be... :)
előtte jó pár kitérőt tettünk, no meg ahogy az otthon is lenni szokott, mindenki összegyűlt a "közös téren", ahol bandázni is szoktak az emberek napközben...
A buli jó volt, olyannyira, hogy reggel 6-7 felé értünk haza. Persze, korábban nem is tudtunk volna, mert ugyebár mint Pest-Vác-Kismaros útvonal esetében is, a vonatok éjszaka és hajnalba nem járnak... a legelső 5-6körül indul.
Annak ellenére azért, hogy a nap nem sütött, s még most sem vagyok csokibarna, azt mondom igen csak megéri a "Carpe diem" kifejezést használni, s élni is vele. Annál nincs is jobb, mint egy előre nem tervezett összejövetel! Sőt, minél jobban akarsz,s tervezel valamit, annál nagyobb az esélye, hogy balul vagy épp sehogy sem sikerül!
a tökéletes útbaigazítás! |
2012. március 6., kedd
Dolce Vita con cioccolato
Na, most egy igen eltérő poszt lesz ez. Az előző poszt után ez is az ételekről, elsősorban az én SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ, Olaszországban legyártott tortámról fog szólni. Hogy lássátok, nem nehéz elkészíteni, megosztom veletek a receptet!
De előtte, jó ha tudjátok, hogy higgadtan kell nekiállni az egésznek, s nem jó, ha mások zavarnak a sütés-főzésben. Attól sem kell elkeseredni, ha a tészta nem lesz olyan szép, jól kinéző, ahogyan azt mi szeretnénk... A legvége akkor is mesés lesz.
A torta elkészítése a tálalásig nagyjából 1órát, maximum (nagyon maximum) 1,5 órát vesz igénybe. Sajnos azonban nekem 4,5 órába telt elkészíteni. No nem azért, mert annyira béna voltam, hanem szimplán azért, mert 1: soha ne akarjatok wokk-os tepsibe (teflonos wokk formájú) tepsibe sütni, mert megrongáljátok a teflonbevonatot, a palacsinta kicsi és tömör lesz, vagy épp túl nagy és leragad meg kiszárad hamar. 2: alaposan nézzétek meg, mi az, amit vennetek kell a boltba, nehogy úgy járjatok mint én, s 2x rohanjatok vissza 1-1 dologért. 3: lazán átírhatjátok a receptet a saját ízlésetek szerint. Én is így tettem! (Minden profi szakács így kezni hihi :D )
No, akkor.
U.i: én a sajátomhoz 2 adag palacsintatésztát gyártottam, mert palacsintasütő híján máshogy jött ki a lépés, plusz nem kell megijedni, ha túl soknak találjátok a csokimennyiséget. Nem lesz édes nagyon a végeredmény. Épp annyira, amennyire kell!
Ráadásként csokiöntettel leönthetitek a tetejét!
Csokoládés-mascarpones palacsintatorta
Hozzávalók a palacsintához:
kb 40dkg liszt, 7dl tej, 3db tojás, 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor (én emellett cukrozottat is beletettem, mert abból több volt, de a cukrozatlan jobb), csipet só, 1 evőkanál barnacukor, kb fél dl szódavíz, ha túl sűrű lenne a tészta
Hozzávalók a csokoládékrémhez:
250 gramm mascarpone, 10dkg magas kakaótartalmú 60-70%-os keserű csokoládé (én a receptemhez 20dkg csokit használtam, melyből 10dkg főzőcsoki, ismertebb nevén fondante volt, 10dkg pedig 75%-os csoki), 2dl tejszín habbá verve, 3 evőkanál porcukor (én ennek hiányában sima barnacukrot szanáltam), kb 1 evőkanál vaj
Elkészítés:
egy tálba keverjük el a 3 tojást, a tejet a sót és a cukrot, majd folyamatos kevergetés mellett (lehetőleg szitálva) hozzáadjuk a lisztet és a kakaóport. Csomómentes palacsinta tésztát készítünk. Megvallom, elég nehéz, mert az én esetemben kétségbeesetten kavargattam, hogy eltűnjön az összes lisztcsomó, de nem kell aggódni, ha megmarad. A titok: először csak a tej felével keverjük ki a sűrű tésztát, s majd a maradékkal higítsuk fel, s szükség esetén adjunk még hozzá szódavizet.
De előtte, jó ha tudjátok, hogy higgadtan kell nekiállni az egésznek, s nem jó, ha mások zavarnak a sütés-főzésben. Attól sem kell elkeseredni, ha a tészta nem lesz olyan szép, jól kinéző, ahogyan azt mi szeretnénk... A legvége akkor is mesés lesz.
A torta elkészítése a tálalásig nagyjából 1órát, maximum (nagyon maximum) 1,5 órát vesz igénybe. Sajnos azonban nekem 4,5 órába telt elkészíteni. No nem azért, mert annyira béna voltam, hanem szimplán azért, mert 1: soha ne akarjatok wokk-os tepsibe (teflonos wokk formájú) tepsibe sütni, mert megrongáljátok a teflonbevonatot, a palacsinta kicsi és tömör lesz, vagy épp túl nagy és leragad meg kiszárad hamar. 2: alaposan nézzétek meg, mi az, amit vennetek kell a boltba, nehogy úgy járjatok mint én, s 2x rohanjatok vissza 1-1 dologért. 3: lazán átírhatjátok a receptet a saját ízlésetek szerint. Én is így tettem! (Minden profi szakács így kezni hihi :D )
No, akkor.
U.i: én a sajátomhoz 2 adag palacsintatésztát gyártottam, mert palacsintasütő híján máshogy jött ki a lépés, plusz nem kell megijedni, ha túl soknak találjátok a csokimennyiséget. Nem lesz édes nagyon a végeredmény. Épp annyira, amennyire kell!
Ráadásként csokiöntettel leönthetitek a tetejét!
Csokoládés-mascarpones palacsintatorta
Hozzávalók a palacsintához:
kb 40dkg liszt, 7dl tej, 3db tojás, 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor (én emellett cukrozottat is beletettem, mert abból több volt, de a cukrozatlan jobb), csipet só, 1 evőkanál barnacukor, kb fél dl szódavíz, ha túl sűrű lenne a tészta
Hozzávalók a csokoládékrémhez:
250 gramm mascarpone, 10dkg magas kakaótartalmú 60-70%-os keserű csokoládé (én a receptemhez 20dkg csokit használtam, melyből 10dkg főzőcsoki, ismertebb nevén fondante volt, 10dkg pedig 75%-os csoki), 2dl tejszín habbá verve, 3 evőkanál porcukor (én ennek hiányában sima barnacukrot szanáltam), kb 1 evőkanál vaj
Elkészítés:
csokis palacsinta csokisziruppal |
Ha kész, fél órát pihentetjük a tésztát, míg ez idő alatt elkészítjük a híres csokikrémet. Vízgőz felett egy tálban felolvasztjuk a már apróra tört csokoládét a vajjal együtt. Én egy kupaknyi vizet beletettem, hogy ne ragadjon le hamar a csokim, no meg egy csöpp olívaolajat is. A már folyós csokoládét az edénnyel együtt levesszük a tűzhelyről, s hozzákeverjük a mascarponét, a porcukrot s a felvert tejszínt. Jól elkeverjük. A krémet nagyjából fél órára hűtőbe tesszük, míg a palikat kisütjük.
Megvárjuk, míg a palacsinták kihűlnek, majd megépítjük a tortánkat. Legalulra palacsintát teszünk, majd bevonjuk egy réteg krémmel. Jobb, ha a hűtőből kivéve a krémet egy picit megmelegítjük a tűzön, hogy folyósabb, könnyebben kenhető legyen. Majd palacsintát, s újból krémet teszünk rá. a legtetejére krémet teszünk ,s az egészet bevonjuk megszórjuk kakaóporral. Tálalás és fogyasztás előtt még fél órára hűtőbe tesszük, de nem igényel hideget.
2012. március 4., vasárnap
Vasárnapi ebéd
Rég nem írtam, de ennek csak az az oka, hogy elfoglalt voltam a suli a tantárgyak, a barátok, az itteniek no meg minden miatt!
Örömmel tudatom, hogy megérkezett a tavasz. Sőt, már februárban elkezdtem a nyárra készülő feka színt. :) Már is lebarnultam, no nem nagyon, de azért egy fokkal barnább vagyok, mint voltam...
Annak ellenére, hogy nem szokásom naponta főzőcskézni, igazán magabiztos lábakon állok, s a konyhában úgy érzem magam, s mások szerint is gyakorlott konyhatündér vagyok :$
Na jó, azért ez túlzás, de annak ellenére, hogy nem vagyok profi, tényleg otthonosan mozgok, s jól megcsinálok minden husit-tésztát-levest amit kell.
Az olaszok, főleg az itteniek nagyon komolyan gondolják a vasárnapi ebéd hagyományát. Éppúgy, ahogy nálunk régen a nagy család összegyűlt, s ebédeltek (több óra hosszan), kitárgyalták a hét történéseit, s minden pletykát megosztottak egymással. Itt is ez a helyzet. A lakásban 2 emelet egy nagy család :) Ezen a héten mi főztünk, jövő héten a fiúk föntről. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy délután 2-től fél 5-ig ebédeltünk...
Volt itt minden: előétel, főfogás, ami természetesen tészta, majd kis light-os második, gyümölcs (ami nélkülözhetetlen), utána kávé s a jól megérdemelt sütemény...
Tényleg fontos számukra, így minden vasárnap leginkább a főzéssel, a beszélgetéssel meg hasonlókkal telik, s csak este készülődnek a hétfői munkanapra a többiek.
Fura megszokni, de olyan, mintha minden vasárnap egyfajta ünnepnap lenne. Végülis az, megünnepeljük az egész hetet, s lezárjuk az ebéddel, hogy hétfőn egy teljesen újat kezdhessünk el.
Sajnos képeket nem tudok mellékelni a mai ebédről, mert nem volt időnk fényképeket készíteni, de elég, ha azt mondom, hogy finom sütemény, tészta, hús, saláta, gyümölcs volt a terítéken, ami nálam a vacsorát is fedezte, annyira tele ettem magam.!
Ja, majd elfelejtettem: a ráadás az esti fagylalt, amit a város legeslegjobb cukrászdájában illik elfogyasztani! :)
Örömmel tudatom, hogy megérkezett a tavasz. Sőt, már februárban elkezdtem a nyárra készülő feka színt. :) Már is lebarnultam, no nem nagyon, de azért egy fokkal barnább vagyok, mint voltam...
Annak ellenére, hogy nem szokásom naponta főzőcskézni, igazán magabiztos lábakon állok, s a konyhában úgy érzem magam, s mások szerint is gyakorlott konyhatündér vagyok :$
Na jó, azért ez túlzás, de annak ellenére, hogy nem vagyok profi, tényleg otthonosan mozgok, s jól megcsinálok minden husit-tésztát-levest amit kell.
Az olaszok, főleg az itteniek nagyon komolyan gondolják a vasárnapi ebéd hagyományát. Éppúgy, ahogy nálunk régen a nagy család összegyűlt, s ebédeltek (több óra hosszan), kitárgyalták a hét történéseit, s minden pletykát megosztottak egymással. Itt is ez a helyzet. A lakásban 2 emelet egy nagy család :) Ezen a héten mi főztünk, jövő héten a fiúk föntről. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy délután 2-től fél 5-ig ebédeltünk...
Volt itt minden: előétel, főfogás, ami természetesen tészta, majd kis light-os második, gyümölcs (ami nélkülözhetetlen), utána kávé s a jól megérdemelt sütemény...
Tényleg fontos számukra, így minden vasárnap leginkább a főzéssel, a beszélgetéssel meg hasonlókkal telik, s csak este készülődnek a hétfői munkanapra a többiek.
Fura megszokni, de olyan, mintha minden vasárnap egyfajta ünnepnap lenne. Végülis az, megünnepeljük az egész hetet, s lezárjuk az ebéddel, hogy hétfőn egy teljesen újat kezdhessünk el.
Sajnos képeket nem tudok mellékelni a mai ebédről, mert nem volt időnk fényképeket készíteni, de elég, ha azt mondom, hogy finom sütemény, tészta, hús, saláta, gyümölcs volt a terítéken, ami nálam a vacsorát is fedezte, annyira tele ettem magam.!
Ja, majd elfelejtettem: a ráadás az esti fagylalt, amit a város legeslegjobb cukrászdájában illik elfogyasztani! :)
2012. február 19., vasárnap
Carnevale di Venezia
Lassan már felsorolni sem tudom, hányszor volt szerencsém Velencében járni, s megnézni a város minden egyes zegzugos sikátorát, de még mindig tartogatott meglepetéseket. Osztályfőnököm és ismerőseim is biztattak, hogy egyszer mindenképp érdemes ellátogatni a Carneválra is. Kihagyhatatlan. Ugyanúgy hozzátartozik az olasz életmódhoz, életstílushoz, mint a pizza.
Így hát elhatároztuk az olasz kurzusból pár emberrel, hogy még a karnevál vége előtt (21-ig tart) elmegyünk. A szombati nap tűnt a legjobbnak erre. Nem csak azért, mert hétvége, s jó időt mondtak sok-sok napsütéssel, de még a programok is ekkor ígérkeztek a lehető legjobbnak.
Nos, kalandos utunkról egy kis helyismereti kalauzzal egybekötött élménybeszámolót találhattok, ha tovább olvassátok e sorokat :)
(jujj, de költőien fejeztem ki magam... pff) =)
Tehát:
Az egész úgy kezdődött, hogy 10-en akartunk útnak indulni, de végül 6-an vágtunk neki a nagy - még MÁV-nál is rosszabb s botrányosabb TRENITALIA gyönyörűséges vonataival - kalandnak. De Velencébe már 7-en érkeztünk meg, s ott hirtelen 9-en lettünk, majd Reggio Emiliában már csak 6 ember szállt le a vonatról. Érdekes, mi? :)
Apránként mindent elmesélek.
Az út tényleg hosszadalmasra, s meglehetősen körülményesre sikeredett. Azt mondták, megszokott a nagy tömeg a vonatokon. Nos, sajnos a nagy tömeg fogalma nálam nem ezt jelenti. Képzeljetek el egy tömött!! metrót Pesten, s ahhoz adjatok még egy tömött metrókocsit. Végeredmény: egy átlagos vonatkocsi Olaszországban! Persze, most a karnevál s az iskola miatt is jóval többen voltak a megszokottnál. Nos igen, itt még szombaton is járnak iskolába a gyerekek. De erről majd talán máskor.
Az út nem volt nagyon hosszú, 2 óra alatt oda is értünk volna, ha nem lettünk volna 30-40 perces késében. A másik hasonlóság a magyar közlekedéssel s vonatokkal, hogy itt is mindennapos dolog a késés!
Már Bolognában, a vonatra várva nagyon sok jelmezessel találkoztunk, s egyértelműen látszott mindenkin, hogy ők is velünk fognak utazni! A vonat zsúfolásig tömve volt jelmezekkel, bohócokkal, maszkos emberekkel. Mintha nem is karneválra, hanem farsangi buliba mennénk. (számomra eddig a karnevál nem volt egyenlő a farsangi jelmezekkel. hatalmasat tévedtem)
Nagyjából fél 12-re értünk be a csatornákkal teletűzdelt vízi városba, s már ekkor tudtunk, kemény napunk lesz! Az állomástól a Szent Márk térig vezető utat nagyjából 2,5 óra alatt tettük meg!!! Igaz, párszor elkeveredtünk, kisebb-nagyobb kerülőket is tettünk, de a nagy tömeg miatt lépésben lehetett csak haladni.
Minden szépen ki volt világítva még reggel is, s nem volt nehéz megállapítani, ki a helybeli, az olasz turista, s a messziföldről jött látogató. Az itteni olaszok mind-mind korhű jelmezekbe bújtak, s maszkokkal takarták magukat éppúgy, ahogy a mindennapokban azok, akik így keresik a pénzüket. A karneválban az egyik legjobb dolog az, hogy szabadon lehet fotózkodni mindenkivel s mindenhol, ráadásul az amúgy drága múzeumokba, kilátókba szintén ingyen vagy olcsóbban lehet bejutni.
Azonban az igazi karneváli hangulatnak ekkor még semmi jele nem volt. Csak egy rakás idegen turista, akiknek a fele ki van festve, a másik fele meg idétlen jelmezt visel. Aztán ott vagyunk mi, olyan turisták, akik jelmez nélkül léptünk be eme szent helyre...
Mint egy kusza, labirintusszerű, részeg farsang.
Ám a belváros s a tér környékére érve már jobban kirajzolódott a fesztivál: a földön, a járókelők hajában, ruháján, egyszóval mindenütt konfettik voltak, zenebona s színházi műsorok zajától zengett a környék. Tényleg nagyon sok igényes, ötletes jelmezzel lehetett találkozni, de sajnos voltak olyanok is akik inkább hülyét csináltak magukból, annak ellenére, hogy a többséget ez nem is érdekelte. Inkább nevetséges, mint vicces maskarákkal is lehetett találkozni (ezek körül párat majd a képeken is láthattok. De megemlíthetném a transzszexuálisokat, a 80 éves BATMAN-t, vagy a babapürégyártó cég plüssfigurájának öltözött embereket is.
A programfüzet, amely az összes programot tartalmazta tényleg nagyon hosszú volt, ám a baj ott kezdődött, hogy lehetetlen volt megtalálni azokat az amúgy nem is eldugott helyeket, ahol ezek zajlottak. Mi megmaradtunk a főtéren. Nyílt, utcai látványos színházi előadással kedveskedtek egész nap az odalátogatóknak, s szombat délután még a karnevál bálkirályát s -királynőjét is megválasztották. Szerencsére volt egy olasz útitársunk, aki a vonaton csatlakozott hozzánk, s fiatal kora ellenére nagyon jó idegenvezetőnk volt. :)
Zenei, jelmezes és táncos mulatságokat is megnéztünk, s ami az egyik leginkább látványos volt, az a teljesen működő kilátó volt. A Campanile, vagyis a velencei óratorony tetejéből ugyanis meseszép, tényleg ámulatba ejtő kilátás nyílik a városra s a tengerre is. Alig lehet szavakba önteni az ott megtapasztaltakat. Számomra egyedül a hosszú,zsúfolt, félelmetes liftút volt csak ijesztő. A torony aljában számtalan nemzetiségű ember gyülekezett, többségük csak be akart jutni, mások meg nem tértek magukhoz a látvány után. Nagyon sok magyarral is lehetett találkozni, s többek között itt futottunk össze spanyol kurzustársainkkal is, akik úgy volt, hogy velünk jönnek reggel.
Az egész városban délutánonként körmenetet tartanak, s egyre másra belebotlottunk a különböző történelmű korhű maskarákba. Ezen kívül tényleg mindenhol spontán zenészek álltak össze, s kezdtek rá egy-egy ismeretlen, ám mindenki által szerethető nóták eljátszására.
Mivel a Szent Márk térre, s tértől vezető útvonal tényleg járhatatlan volt, késő délután GPS segítségével vágtunk neki a visszafelé vezető útnak. Sajnos többször elvesztettük egymást a nagy forgatagban, de valahogy mindig visszataláltunk.
Érdemes a délelőtti, kora délutáni órákat a múzeumokban, színházakban, eltölteni, mert a nagy felvonulások s a nagyobb előadások délután kezdődnek. Voltak olyan eldugott helyek is, ahol az eddigi összes karnevált lehetett képekben megcsodálni, s felelevenítették az eddigi történéseket s eseményeket. Az igazi karnevál is a napnyugtával kezdődik meg.
Tényleg gyönyörű a város, leginkább este, a még fennmaradt karácsonyi világítással, s a kivilágított sikátorokkal, hangulatos utca zenészekkel, énekesekkel egybekötött forgatag sokkal inkább idézi a karneváli hangulatot, már csak azért is, mert így még az amúgy ronda jelmezesek is szebbnek látszódnak!
Hazafelé a vonatút még a reggelinél is hosszabbnak s rosszabbnak bizonyult, mert valahogy mindenki azzal a vonattal akart elindulni, mint amivel mi is. Olyan szinten heringeskedtünk, hogy mozogni nem lehetett a nagy embertömegtől. Szerencsére sokan leszálltak útközben, s így Bolognába már a lépcsőn ülve érkeztünk meg. Az itteni vonatok szinte egyetlen pozitívuma, hogy viszonylag sok a lépcső (pihenés szempontjából, ha már kevés a rendes ülőhely), s a kivetítőn folyamatosan nyomon lehet követni a kinti, benti hőmérsékletet, s azt, hogy hány perces Késésben vagyunk!!
Sajnos azonban majdnem Bolgonában töltöttük az éjszakát, mert az eredetileg 3-as vágányra kiírt vonatunk Reggio-ba eltűnt! A helyiektől nem lehetett semmi információhoz jutni, mert minden zárva volt, s senki nem tudott semmit. Mi is csak a vonat indulása előtti 2. percben értesültünk a hangosbemondóból arról, hogy beérkezett az amúgy kimaradt vonatunk, s másik vágányról, de szerencsére elindul.
Végül 20 perces késéssel, de még szombat éjszaka sikeresen megérkeztünk a szállásunkra, s mindenki -engem kivéve- egyből bedőlt az ágyba :)
Így hát elhatároztuk az olasz kurzusból pár emberrel, hogy még a karnevál vége előtt (21-ig tart) elmegyünk. A szombati nap tűnt a legjobbnak erre. Nem csak azért, mert hétvége, s jó időt mondtak sok-sok napsütéssel, de még a programok is ekkor ígérkeztek a lehető legjobbnak.
Nos, kalandos utunkról egy kis helyismereti kalauzzal egybekötött élménybeszámolót találhattok, ha tovább olvassátok e sorokat :)
(jujj, de költőien fejeztem ki magam... pff) =)
Tehát:
Az egész úgy kezdődött, hogy 10-en akartunk útnak indulni, de végül 6-an vágtunk neki a nagy - még MÁV-nál is rosszabb s botrányosabb TRENITALIA gyönyörűséges vonataival - kalandnak. De Velencébe már 7-en érkeztünk meg, s ott hirtelen 9-en lettünk, majd Reggio Emiliában már csak 6 ember szállt le a vonatról. Érdekes, mi? :)
Apránként mindent elmesélek.
Az út tényleg hosszadalmasra, s meglehetősen körülményesre sikeredett. Azt mondták, megszokott a nagy tömeg a vonatokon. Nos, sajnos a nagy tömeg fogalma nálam nem ezt jelenti. Képzeljetek el egy tömött!! metrót Pesten, s ahhoz adjatok még egy tömött metrókocsit. Végeredmény: egy átlagos vonatkocsi Olaszországban! Persze, most a karnevál s az iskola miatt is jóval többen voltak a megszokottnál. Nos igen, itt még szombaton is járnak iskolába a gyerekek. De erről majd talán máskor.
Az út nem volt nagyon hosszú, 2 óra alatt oda is értünk volna, ha nem lettünk volna 30-40 perces késében. A másik hasonlóság a magyar közlekedéssel s vonatokkal, hogy itt is mindennapos dolog a késés!
Már Bolognában, a vonatra várva nagyon sok jelmezessel találkoztunk, s egyértelműen látszott mindenkin, hogy ők is velünk fognak utazni! A vonat zsúfolásig tömve volt jelmezekkel, bohócokkal, maszkos emberekkel. Mintha nem is karneválra, hanem farsangi buliba mennénk. (számomra eddig a karnevál nem volt egyenlő a farsangi jelmezekkel. hatalmasat tévedtem)
Nagyjából fél 12-re értünk be a csatornákkal teletűzdelt vízi városba, s már ekkor tudtunk, kemény napunk lesz! Az állomástól a Szent Márk térig vezető utat nagyjából 2,5 óra alatt tettük meg!!! Igaz, párszor elkeveredtünk, kisebb-nagyobb kerülőket is tettünk, de a nagy tömeg miatt lépésben lehetett csak haladni.
Minden szépen ki volt világítva még reggel is, s nem volt nehéz megállapítani, ki a helybeli, az olasz turista, s a messziföldről jött látogató. Az itteni olaszok mind-mind korhű jelmezekbe bújtak, s maszkokkal takarták magukat éppúgy, ahogy a mindennapokban azok, akik így keresik a pénzüket. A karneválban az egyik legjobb dolog az, hogy szabadon lehet fotózkodni mindenkivel s mindenhol, ráadásul az amúgy drága múzeumokba, kilátókba szintén ingyen vagy olcsóbban lehet bejutni.
Azonban az igazi karneváli hangulatnak ekkor még semmi jele nem volt. Csak egy rakás idegen turista, akiknek a fele ki van festve, a másik fele meg idétlen jelmezt visel. Aztán ott vagyunk mi, olyan turisták, akik jelmez nélkül léptünk be eme szent helyre...
Mint egy kusza, labirintusszerű, részeg farsang.
Ám a belváros s a tér környékére érve már jobban kirajzolódott a fesztivál: a földön, a járókelők hajában, ruháján, egyszóval mindenütt konfettik voltak, zenebona s színházi műsorok zajától zengett a környék. Tényleg nagyon sok igényes, ötletes jelmezzel lehetett találkozni, de sajnos voltak olyanok is akik inkább hülyét csináltak magukból, annak ellenére, hogy a többséget ez nem is érdekelte. Inkább nevetséges, mint vicces maskarákkal is lehetett találkozni (ezek körül párat majd a képeken is láthattok. De megemlíthetném a transzszexuálisokat, a 80 éves BATMAN-t, vagy a babapürégyártó cég plüssfigurájának öltözött embereket is.
A programfüzet, amely az összes programot tartalmazta tényleg nagyon hosszú volt, ám a baj ott kezdődött, hogy lehetetlen volt megtalálni azokat az amúgy nem is eldugott helyeket, ahol ezek zajlottak. Mi megmaradtunk a főtéren. Nyílt, utcai látványos színházi előadással kedveskedtek egész nap az odalátogatóknak, s szombat délután még a karnevál bálkirályát s -királynőjét is megválasztották. Szerencsére volt egy olasz útitársunk, aki a vonaton csatlakozott hozzánk, s fiatal kora ellenére nagyon jó idegenvezetőnk volt. :)
Zenei, jelmezes és táncos mulatságokat is megnéztünk, s ami az egyik leginkább látványos volt, az a teljesen működő kilátó volt. A Campanile, vagyis a velencei óratorony tetejéből ugyanis meseszép, tényleg ámulatba ejtő kilátás nyílik a városra s a tengerre is. Alig lehet szavakba önteni az ott megtapasztaltakat. Számomra egyedül a hosszú,zsúfolt, félelmetes liftút volt csak ijesztő. A torony aljában számtalan nemzetiségű ember gyülekezett, többségük csak be akart jutni, mások meg nem tértek magukhoz a látvány után. Nagyon sok magyarral is lehetett találkozni, s többek között itt futottunk össze spanyol kurzustársainkkal is, akik úgy volt, hogy velünk jönnek reggel.
Az egész városban délutánonként körmenetet tartanak, s egyre másra belebotlottunk a különböző történelmű korhű maskarákba. Ezen kívül tényleg mindenhol spontán zenészek álltak össze, s kezdtek rá egy-egy ismeretlen, ám mindenki által szerethető nóták eljátszására.
Mivel a Szent Márk térre, s tértől vezető útvonal tényleg járhatatlan volt, késő délután GPS segítségével vágtunk neki a visszafelé vezető útnak. Sajnos többször elvesztettük egymást a nagy forgatagban, de valahogy mindig visszataláltunk.
Érdemes a délelőtti, kora délutáni órákat a múzeumokban, színházakban, eltölteni, mert a nagy felvonulások s a nagyobb előadások délután kezdődnek. Voltak olyan eldugott helyek is, ahol az eddigi összes karnevált lehetett képekben megcsodálni, s felelevenítették az eddigi történéseket s eseményeket. Az igazi karnevál is a napnyugtával kezdődik meg.
Tényleg gyönyörű a város, leginkább este, a még fennmaradt karácsonyi világítással, s a kivilágított sikátorokkal, hangulatos utca zenészekkel, énekesekkel egybekötött forgatag sokkal inkább idézi a karneváli hangulatot, már csak azért is, mert így még az amúgy ronda jelmezesek is szebbnek látszódnak!
Hazafelé a vonatút még a reggelinél is hosszabbnak s rosszabbnak bizonyult, mert valahogy mindenki azzal a vonattal akart elindulni, mint amivel mi is. Olyan szinten heringeskedtünk, hogy mozogni nem lehetett a nagy embertömegtől. Szerencsére sokan leszálltak útközben, s így Bolognába már a lépcsőn ülve érkeztünk meg. Az itteni vonatok szinte egyetlen pozitívuma, hogy viszonylag sok a lépcső (pihenés szempontjából, ha már kevés a rendes ülőhely), s a kivetítőn folyamatosan nyomon lehet követni a kinti, benti hőmérsékletet, s azt, hogy hány perces Késésben vagyunk!!
A csipetcsapat |
Végül 20 perces késéssel, de még szombat éjszaka sikeresen megérkeztünk a szállásunkra, s mindenki -engem kivéve- egyből bedőlt az ágyba :)
2012. február 16., csütörtök
Az első lakástűz...a füst gyűrűjében :)
Nyugi. még mielőtt a fejeteket fognátok ijedtetekben, megnyugtatlak titeket! Nem égett le a lakás. Nem is akartuk felgyújtani. Nem is volt nagy tűz. De azért... azért mégis csak égett idebenn valami...
A lakótársaim épp olyan idióták és bohókásak, mint amilyen én is vagyok, s van egy furcsa rítusuk vagy szokásuk.A nappali egyik sarkában van egy asztal egy füzettel, melybe olaszul, portugálul, franciául, szóval minden nyelven beleírtak olyan dolgokat, amik bántóak lehetnek. Illetve kiírták magukból az érzéseiket egy kis humorral vegyítve. Az asztalon ezen kívül van még egy csomó fénykép, tárgy, jelkép. Az a szokás, hogy ha valakire vagy valamire mérges vagy, esetleg megbántott, felidegesített, bajt csinált, akkor annak a képét kiragasztod az asztalhoz, s amikor újból felhúzod magad miatta, akkor valamilyen módon eltünteted (általában darts-cal célba dobósdit játszanak). Most azonban Francesca máshoz folyamodott. Nagyon összevesztek az anyukájával, ami mindennapos dolog, hisz olaszok! Elhatározta, hogy elégeti azt a képet, amit már előzőleg kirakott.
Igen ám, de valahogy nem akart rendesen elégni a kép, s végül a mosogatóban landolt, s lángra kapott a szivacs is meg az egész mosogató!
Szerencsére csak egy papírfecni volt, így nem történt baj, no meg ott volt a víz meg 3 ember nevetős lélekjelenléte...
A lényeg annyi, hogy ezek után Francescának már sokkal jobb hangulata volt, még örömtáncot is lejtett, s 2 perc múlva már kacarászva beszélt telefonon az anyukájával.
Számunkra a tanulság csak annyi, hogy máskor még a tűz előtt nyissuk ki az ajtókat-ablakokat, hogy hamarabb kiszellőzzön a lakás, s a videóban (mert hát az egészet fel is vettük videóra) rögzítsük, hogy nem akarunk felgyújtani semmit, s börtönbe se akarunk jutni ezek miatt.
A lakótársaim épp olyan idióták és bohókásak, mint amilyen én is vagyok, s van egy furcsa rítusuk vagy szokásuk.A nappali egyik sarkában van egy asztal egy füzettel, melybe olaszul, portugálul, franciául, szóval minden nyelven beleírtak olyan dolgokat, amik bántóak lehetnek. Illetve kiírták magukból az érzéseiket egy kis humorral vegyítve. Az asztalon ezen kívül van még egy csomó fénykép, tárgy, jelkép. Az a szokás, hogy ha valakire vagy valamire mérges vagy, esetleg megbántott, felidegesített, bajt csinált, akkor annak a képét kiragasztod az asztalhoz, s amikor újból felhúzod magad miatta, akkor valamilyen módon eltünteted (általában darts-cal célba dobósdit játszanak). Most azonban Francesca máshoz folyamodott. Nagyon összevesztek az anyukájával, ami mindennapos dolog, hisz olaszok! Elhatározta, hogy elégeti azt a képet, amit már előzőleg kirakott.
Igen ám, de valahogy nem akart rendesen elégni a kép, s végül a mosogatóban landolt, s lángra kapott a szivacs is meg az egész mosogató!
Szerencsére csak egy papírfecni volt, így nem történt baj, no meg ott volt a víz meg 3 ember nevetős lélekjelenléte...
A lényeg annyi, hogy ezek után Francescának már sokkal jobb hangulata volt, még örömtáncot is lejtett, s 2 perc múlva már kacarászva beszélt telefonon az anyukájával.
Így kezdődött... |
... s így ért véget. |
2012. február 13., hétfő
Költözés...
Ma végre elfoglalhattam a végleges szállásom, s a bolgár csajjal karöltve nagy nehezen átcuccoltam a koránt sem könnyű bőröndjeimmel a város túlsó végébe. A lakás, amit szinte véletlenül találtam a lehető legjobb választás, mert a belváros legbelsőbb zugában van, minden egy köpésre van innen, köztük az egyetem és a PLANET is. Tény, hogy sok gondunk volt a csomagokkal. Annak ellenére, hogy napközben +1°C-nál is melegebb volt, s a nap is kisütött az olvadó hó és meginduló embertömeg azért megnehezítette a dolgunkat. Emberek, ha utazni készültök, a legrosszabb ami várhat rátok, ha latyakos, sáros, havas úton kell a bőröndötökkel cipekedni, 2: olyan nehéz a bőröndötök, hogy azon gondolkoztok, a bőrönd vagy a saját kezed és vállad szakad le hamarabb.
A Lakás igen nagy, hisz összesen négyen lakunk benne. a 3 másik lány szintén diák, egyikük portugál, a másik kettő pedig olasz (mind a ketten Cataniából származnak). Nagyon pörgősek, nem csak a beszédüket illetően. Alig 1-2 órája költöztem be, de már megismerkedtem jó pár szomszéddal, mert a lakás egyfajta átjáróház - mindenki mindenkinek a fogadott rokona, s én lettem az új családtag -, alattunk s fölöttünk is egyetemisták laknak. Vannak itt portugálok, olaszok, spanyolok, angolok...
Fura, hogy 3 egyelőre még vad idegen emberrel kell osztoznom egy lakásban, főleg, hogy én amennyire nem szeretem az egyedüllétet és igénylem a társaságot, annak ellenére szeretek néha egyedül lenni a lakásban. Persze ez még az újdonság miatt van, hogy kissé frusztrálva és zavarban érzem magam, ha mondjuk kiveszek valamit a hűtőből vagy főzni kezdek.
Ha már a főzésnél tartunk, muszáj megemlítenem, hogy érdekes felfedezésben, jobban mondva érdekes gasztronómiai felfedezésben volt a mai vacsora alkalmával részem. A portugál lány (a neveket egyelőre nem tudom megjegyezni...) minestrone-t készített, ami egy tipikus olasz zöldségleves. Nagyjából a nálunk is ismert napközis, menzás borsóleveshez lehetne hasonlítani csak sokkal több zöldséget tartalmas s pépesebb. Azt hittem egy normális minestrónét fogok megkóstolni, erre egy spenótos változatát kaptam. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a minestrónét meg a spenótkrémlevest összeöntötték és botmixerrel ledarálták. Furcsa mód ízlett, pedig rühellem (a szó legszorosabb értelmében) a spenótot, s miközben főtt, még rosszul is lettem a szaga miatt. Elnézést azoktól, akik nagyon szeretik...
Kép mellékelve a levesről. (ez nem az eredeti, de ugyanígy nézett ki, csak volt benne színes turmixolt zöldség is)
Mindegy, a lényeg, hogy finom volt, s mellé egy tipikus dél-olasz (Cataniai) kenyeret ettünk mellé. Ez nagyjából olyan, mint a híres toszkán kenyér, melyet salátába tesznek. Mind a kettő olyan félbarna, tömör kenyér, amit meleg vízbe kell áztatni, s majd úgy elfogyasztani. A víztől a kenyér nem szikkad meg, mint a nálunk szokásos típusok, sokkal inkább finomabb ízt ad az ételnek.
A Lakás igen nagy, hisz összesen négyen lakunk benne. a 3 másik lány szintén diák, egyikük portugál, a másik kettő pedig olasz (mind a ketten Cataniából származnak). Nagyon pörgősek, nem csak a beszédüket illetően. Alig 1-2 órája költöztem be, de már megismerkedtem jó pár szomszéddal, mert a lakás egyfajta átjáróház - mindenki mindenkinek a fogadott rokona, s én lettem az új családtag -, alattunk s fölöttünk is egyetemisták laknak. Vannak itt portugálok, olaszok, spanyolok, angolok...
Fura, hogy 3 egyelőre még vad idegen emberrel kell osztoznom egy lakásban, főleg, hogy én amennyire nem szeretem az egyedüllétet és igénylem a társaságot, annak ellenére szeretek néha egyedül lenni a lakásban. Persze ez még az újdonság miatt van, hogy kissé frusztrálva és zavarban érzem magam, ha mondjuk kiveszek valamit a hűtőből vagy főzni kezdek.
Ha már a főzésnél tartunk, muszáj megemlítenem, hogy érdekes felfedezésben, jobban mondva érdekes gasztronómiai felfedezésben volt a mai vacsora alkalmával részem. A portugál lány (a neveket egyelőre nem tudom megjegyezni...) minestrone-t készített, ami egy tipikus olasz zöldségleves. Nagyjából a nálunk is ismert napközis, menzás borsóleveshez lehetne hasonlítani csak sokkal több zöldséget tartalmas s pépesebb. Azt hittem egy normális minestrónét fogok megkóstolni, erre egy spenótos változatát kaptam. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a minestrónét meg a spenótkrémlevest összeöntötték és botmixerrel ledarálták. Furcsa mód ízlett, pedig rühellem (a szó legszorosabb értelmében) a spenótot, s miközben főtt, még rosszul is lettem a szaga miatt. Elnézést azoktól, akik nagyon szeretik...
Kép mellékelve a levesről. (ez nem az eredeti, de ugyanígy nézett ki, csak volt benne színes turmixolt zöldség is)
Mindegy, a lényeg, hogy finom volt, s mellé egy tipikus dél-olasz (Cataniai) kenyeret ettünk mellé. Ez nagyjából olyan, mint a híres toszkán kenyér, melyet salátába tesznek. Mind a kettő olyan félbarna, tömör kenyér, amit meleg vízbe kell áztatni, s majd úgy elfogyasztani. A víztől a kenyér nem szikkad meg, mint a nálunk szokásos típusok, sokkal inkább finomabb ízt ad az ételnek.
2012. február 7., kedd
Az első olasz óra
Végre valahára elkezdődött az intenzív olasz tanfolyam, ami a múlt héten a hószünet miatt elmaradt. Ennek ellenére a ma reggelt is hatalmas havazással kezdtük, de szerencsére csak 5-6 cm esett.
Igen viccesre és izgalmasra sikeredett az első (bemutatkozó) olasz óra, hiszen a csoport tényleg nagyjából 90%-a spanyol!, s a maradék 4-5 ember más nemzetiségű, ráadásul a spanyolok mindenhová csoportosan mennek, s mind ismerik egymást! Rajtuk kívül 2 kaliforniai srác volt, 1 portugál csaj, valamint mi ketten a bolgár lánnyal.
Ugyan mi B2 kurzusra jelentkeztünk, rajtunk kívül senki nem érte el a megfelelő pontszámot ahhoz a szinthez,s mivel nem akarunk naponta 30 perceket utazgatni a B2-es kurzus másik helyszínére, így maradtunk az A2-B1-es szintűnél. Nem baj, hiszen az ismétlés nem árt nekünk sem.
Ennek ellenére nagyon könnyű volt az első óra, csupa olyan dolgot fogunk, s már kezdtünk átismételni, amit én még annó középiskolában megtanultam. Persze azóta 2x elfelejtettem őket.
Annak ellenére, hogy a spanyolok azért választják előszeretettel az olasz Erasmusos helyeket, mert a nyelv hasonló, kivétel nélkül egyikük sem beszél nem hogy jól, de kicsit se olaszul. Nem igen értik meg, amit mondani akarunk nekik, s ez visszafelé is igaz. Olyan spanyol-olasz akcentussal és gyorsasággal beszélnek, hogy szinte lehetetlen követni. De valahogy csak meg fogjuk oldani. Elvégre a kurzus célja is az, hogy jobban elsajátítsuk a nyelvet mind szóban, mind írásban. Már az első nap egy csomó dolgot megtudunk egymásról, annak ellenére, hogy a nevekkel akadtak problémáink.
Emellett holnapra már programot is terveztek nekünk a spanyolok. Mivel 1 hete próbáljuk Viarával kideríteni, merre lehet a PLANET, a helyi "nevezetesség" bár. Sajnos a Google nem találja. A mai világban pedig ha valamit nem lehet megtalálni Google avagy Facebook segítségével, akkor az általában nem is létezik.
De a spanyolok szerencsére megmondták, s holnap valószínűleg már együtt fogjuk nézni a Barca meccset, s utána ünneplünk :)
A négy órás kurzus nagyon hamar eltelt, annak ellenére, hogy nem sokat haladtunk a tananyaggal. Éppen ezért nagyjából 4-5 oldalnyi házit kaptunk péntekre :)
A fiatal oktató tisztára olyan a beszédét, a viselkedését, s mindenét tekintve, mint a volt osztályfőnököm, s egyben olasztanárom, aminek nagyon örülök, hisz jófej. Aranyos, kedves nő az oktató, s talán ha a spanyolok nem is tanulnak meg olaszul, mi biztosan elsajátítjuk a spanyol nyelv alapjait az ő nehézségeik miatt :)
Igen viccesre és izgalmasra sikeredett az első (bemutatkozó) olasz óra, hiszen a csoport tényleg nagyjából 90%-a spanyol!, s a maradék 4-5 ember más nemzetiségű, ráadásul a spanyolok mindenhová csoportosan mennek, s mind ismerik egymást! Rajtuk kívül 2 kaliforniai srác volt, 1 portugál csaj, valamint mi ketten a bolgár lánnyal.
Ugyan mi B2 kurzusra jelentkeztünk, rajtunk kívül senki nem érte el a megfelelő pontszámot ahhoz a szinthez,s mivel nem akarunk naponta 30 perceket utazgatni a B2-es kurzus másik helyszínére, így maradtunk az A2-B1-es szintűnél. Nem baj, hiszen az ismétlés nem árt nekünk sem.
Ennek ellenére nagyon könnyű volt az első óra, csupa olyan dolgot fogunk, s már kezdtünk átismételni, amit én még annó középiskolában megtanultam. Persze azóta 2x elfelejtettem őket.
Annak ellenére, hogy a spanyolok azért választják előszeretettel az olasz Erasmusos helyeket, mert a nyelv hasonló, kivétel nélkül egyikük sem beszél nem hogy jól, de kicsit se olaszul. Nem igen értik meg, amit mondani akarunk nekik, s ez visszafelé is igaz. Olyan spanyol-olasz akcentussal és gyorsasággal beszélnek, hogy szinte lehetetlen követni. De valahogy csak meg fogjuk oldani. Elvégre a kurzus célja is az, hogy jobban elsajátítsuk a nyelvet mind szóban, mind írásban. Már az első nap egy csomó dolgot megtudunk egymásról, annak ellenére, hogy a nevekkel akadtak problémáink.
Emellett holnapra már programot is terveztek nekünk a spanyolok. Mivel 1 hete próbáljuk Viarával kideríteni, merre lehet a PLANET, a helyi "nevezetesség" bár. Sajnos a Google nem találja. A mai világban pedig ha valamit nem lehet megtalálni Google avagy Facebook segítségével, akkor az általában nem is létezik.
De a spanyolok szerencsére megmondták, s holnap valószínűleg már együtt fogjuk nézni a Barca meccset, s utána ünneplünk :)
A négy órás kurzus nagyon hamar eltelt, annak ellenére, hogy nem sokat haladtunk a tananyaggal. Éppen ezért nagyjából 4-5 oldalnyi házit kaptunk péntekre :)
A fiatal oktató tisztára olyan a beszédét, a viselkedését, s mindenét tekintve, mint a volt osztályfőnököm, s egyben olasztanárom, aminek nagyon örülök, hisz jófej. Aranyos, kedves nő az oktató, s talán ha a spanyolok nem is tanulnak meg olaszul, mi biztosan elsajátítjuk a spanyol nyelv alapjait az ő nehézségeik miatt :)
2012. február 6., hétfő
Ebéd ala V&V
Először is: anya, ha olvasod ezt a bejegyzést, légy rám büszke! Olyat ettem, amit eddig utáltam, sose ettem meg! :)
Így igaz. Megsütöttem életem első brokkolis- karfiolos tepsis ebédjét, melyhez köretnek friss saláta mixet készítettünk kukoricával, citromlével, olívaolajjal és egy kis fűszerkeverékkel párosítva.
Nagyon finomra sikeredett a kajánk. Ráadásul nagyjából fél óra alatt kész lettünk vele.
A Recept is egyszerű: 1-1 fej karfiolt és brokkolit szétszedtünk apróbb darabokra, s sütőpapírral kibélelt sütőben olívaolajjal és sok-sok borssal megsütöttünk.
Tény, hogy nem szeretem a karfiolt, sose eszem meg, éppen ezért kihívás volt számomra, de mivel idegen országban vagyok idegen emberek között, kipróbáltam. Kellemes csalódás volt, hogy nagyon ízletes! A Brokkoli mostantól az egyik kedvenc zöldségem, s a karfiol mind nyersen, mind sütve isteni finom!
Ugyan azt nem ígérem, hogy mostantól minden alkalommal meg fogom enni, de például egy ilyesmi mértékű ebédnél igen!
Még csak hétfő van, de hétvégére pizzasütést terveztünk, ahol mind a tésztát, mint a paradicsomszószt, s minden egyebet saját kezűleg készítünk el az én (na jó, Jamie Oliver) receptje alapján!
:)
Addig is itt van nektek két kép a jól sikeredett kajánkról, hátha megéheztek tőle! :P
Így igaz. Megsütöttem életem első brokkolis- karfiolos tepsis ebédjét, melyhez köretnek friss saláta mixet készítettünk kukoricával, citromlével, olívaolajjal és egy kis fűszerkeverékkel párosítva.
Nagyon finomra sikeredett a kajánk. Ráadásul nagyjából fél óra alatt kész lettünk vele.
A Recept is egyszerű: 1-1 fej karfiolt és brokkolit szétszedtünk apróbb darabokra, s sütőpapírral kibélelt sütőben olívaolajjal és sok-sok borssal megsütöttünk.
Tény, hogy nem szeretem a karfiolt, sose eszem meg, éppen ezért kihívás volt számomra, de mivel idegen országban vagyok idegen emberek között, kipróbáltam. Kellemes csalódás volt, hogy nagyon ízletes! A Brokkoli mostantól az egyik kedvenc zöldségem, s a karfiol mind nyersen, mind sütve isteni finom!
Ugyan azt nem ígérem, hogy mostantól minden alkalommal meg fogom enni, de például egy ilyesmi mértékű ebédnél igen!
Még csak hétfő van, de hétvégére pizzasütést terveztünk, ahol mind a tésztát, mint a paradicsomszószt, s minden egyebet saját kezűleg készítünk el az én (na jó, Jamie Oliver) receptje alapján!
:)
Addig is itt van nektek két kép a jól sikeredett kajánkról, hátha megéheztek tőle! :P
Az első koccanás....
Ma egy hete, hogy megérkeztem, s az utóbbi napokban az unalom mellett azért történt velem egy s más. :)
Először is ma hagytam el a diákszállót, ahol eddig voltam, s az itt megismert bolgár csaj, akit Vyara-nak hívnak, segített nekem a költözködésben. Mondhatom szépen néztünk ki a sok bőrönddel meg a cuccokkal a havas-jeges úton, miközben fel-alá jöttek az autók és a buszok. Szerencsére megoldottuk...
Nagyon jó hely, kis családias hangulatú apartmanban lakunk a lánnyal együtt, s van itt minden, mi nekünk kell. Még illegális Wi-Fi is :D
Ennek a bejegyzésnek a címe csak azok számára lehet meglepő, akik nem ismernek engem igazán. Tény, hogy körülöttem illetve velem mindig történik valami furcsaság, valami durva. Egyszóval valami.
Ez most se volt másként.
Az idei első, na jó, második balesetemet idekinn éltem át.
Szerencsére sem nekem, sem senkinek nem esett baja, már ami a 2 lábon járó embereket illeti. Sajnos egy temperamentumos olasz nem akarta megadni az elsőbbséget a busznak, amin utaztunk - a sok bőrönddel - s a 2 autó nem fért el az utcában egymás mellett egyrészt azért, mert túl szűk volt az út a sok ott parkoló autó miatt, másrészt pedig azért, mert nem volt rendesen letakarítva az útszél s a patka.
Így a buszsofőrünk jogosan hitte azt, hogy ha gyorsan megy, nem kell a szembe jövő autósnak sokat várnia rá, s lazán el tud menni. Rosszul hitte sajnos...
Csak egy hatalmas koccanásra lettem figyelmes, illetve arra, hogy majdnem kiesek az ülésből Vyarával együtt. A busz teljes erőből nekiment a mellette parkoló autó oldalának, s behorpasztotta a jobb első ajtaját, mert a vele szembe jövő autós nem akarta megvárni, míg elmegy a busz, s vagy egymásba mennek, vagy kis híján elférnek. sajnos egyik se történt.
Szerencsére, mint már mondtam, senkinek nem történt baja, csak az autóban lett nagyobb kár. Furcsa mód 10 perc káromkodás és kiabálás után előkerültek a papírok, s pár irka-firka után már robogtunk is tovább a busszal a következő megállóig. Itt ezek szerint nem kell sem rendőrt, sem senkit hívni, ha ilyesmi történik, csak a papírokat kell kitölteni és kész az egész.
A baleset után mindenki kissé megszeppenve ült a buszon, s senki nem szólt semmit, max., hogy "MAMMA MIA!"
Először is ma hagytam el a diákszállót, ahol eddig voltam, s az itt megismert bolgár csaj, akit Vyara-nak hívnak, segített nekem a költözködésben. Mondhatom szépen néztünk ki a sok bőrönddel meg a cuccokkal a havas-jeges úton, miközben fel-alá jöttek az autók és a buszok. Szerencsére megoldottuk...
Nagyon jó hely, kis családias hangulatú apartmanban lakunk a lánnyal együtt, s van itt minden, mi nekünk kell. Még illegális Wi-Fi is :D
Ennek a bejegyzésnek a címe csak azok számára lehet meglepő, akik nem ismernek engem igazán. Tény, hogy körülöttem illetve velem mindig történik valami furcsaság, valami durva. Egyszóval valami.
Ez most se volt másként.
Az idei első, na jó, második balesetemet idekinn éltem át.
Szerencsére sem nekem, sem senkinek nem esett baja, már ami a 2 lábon járó embereket illeti. Sajnos egy temperamentumos olasz nem akarta megadni az elsőbbséget a busznak, amin utaztunk - a sok bőrönddel - s a 2 autó nem fért el az utcában egymás mellett egyrészt azért, mert túl szűk volt az út a sok ott parkoló autó miatt, másrészt pedig azért, mert nem volt rendesen letakarítva az útszél s a patka.
Így a buszsofőrünk jogosan hitte azt, hogy ha gyorsan megy, nem kell a szembe jövő autósnak sokat várnia rá, s lazán el tud menni. Rosszul hitte sajnos...
Csak egy hatalmas koccanásra lettem figyelmes, illetve arra, hogy majdnem kiesek az ülésből Vyarával együtt. A busz teljes erőből nekiment a mellette parkoló autó oldalának, s behorpasztotta a jobb első ajtaját, mert a vele szembe jövő autós nem akarta megvárni, míg elmegy a busz, s vagy egymásba mennek, vagy kis híján elférnek. sajnos egyik se történt.
Szerencsére, mint már mondtam, senkinek nem történt baja, csak az autóban lett nagyobb kár. Furcsa mód 10 perc káromkodás és kiabálás után előkerültek a papírok, s pár irka-firka után már robogtunk is tovább a busszal a következő megállóig. Itt ezek szerint nem kell sem rendőrt, sem senkit hívni, ha ilyesmi történik, csak a papírokat kell kitölteni és kész az egész.
A baleset után mindenki kissé megszeppenve ült a buszon, s senki nem szólt semmit, max., hogy "MAMMA MIA!"
2012. február 3., péntek
Megtört a jég. Legalábbis megrepedt.
Persze csak átvitt értelemben. Ez az időre egyáltalán nem vonatkozik, mert percről percre hidegebb van. No azért nem annyira, mint otthon ,de tény, hogy a -5-10 fok itt azért igencsak hidegnek és zord időnek számít, főleg, hogy a helyiek több éve nem láttak ennyi havat, mint most!
A Jégtörést a szobatársamra értem. Hétfőig még ebben a diákszállóban töltöm napjaimat, s 4 napja szobatársat is kaptam. A Nő nem igen beszélt hozzám, ha udvariasan kérdeztem valamit tőle, akkor se nagyon kaptam választ, és kb én éreztem kínosan magam, hogy este 7-kor én gépezek és ég a villany, míg ő betakarózva aludni próbál. Fogtam magam és lekapcsoltam hát a villanyt. Még egy "Grazie mille"-t se kaptam!
Mostanáig!
Ma délután, amikor hazaérkeztem, rögtön vagy 4-5 kérdéssel fogadott és csak néztem nagyokat hogy mit beszél ez a nő! Aztán lassan sikerült megértenem, jófejnek tűnik, de azért tipikus nagymamás beütése van, habár alig múlt negyven éves. Az akcentusából meg a habitusából úgy véltem, Nápoly környéki, mert úgy beszél, ahogy az ottaniak. Mint kiderült, nem tévedtem sokat. Szicíliai. Gondolhattam volna, sapkában és nagypulcsiban ül a szobában is, hisz Szicíliában nincs hideg....
Egyébként nagyon fura, lassan meg kéne jegyeznem, hogy melyek a város nevezetességei és mik a főbb ismertetőjegyei, hiszen ma már másodjára szólított le egy turista ( ezúttal egy spanyol), aki tőlem, TŐLEM várt útbaigazítást. :) Mondtam neki, nem tudom, de nem mondtam meg persze, hogy azért, mert én is idegen vagyok! Nem kérkedem vele, ha már egy idegen számára helyinek tűnök. Hihi.
A Jégtörést a szobatársamra értem. Hétfőig még ebben a diákszállóban töltöm napjaimat, s 4 napja szobatársat is kaptam. A Nő nem igen beszélt hozzám, ha udvariasan kérdeztem valamit tőle, akkor se nagyon kaptam választ, és kb én éreztem kínosan magam, hogy este 7-kor én gépezek és ég a villany, míg ő betakarózva aludni próbál. Fogtam magam és lekapcsoltam hát a villanyt. Még egy "Grazie mille"-t se kaptam!
Mostanáig!
Ma délután, amikor hazaérkeztem, rögtön vagy 4-5 kérdéssel fogadott és csak néztem nagyokat hogy mit beszél ez a nő! Aztán lassan sikerült megértenem, jófejnek tűnik, de azért tipikus nagymamás beütése van, habár alig múlt negyven éves. Az akcentusából meg a habitusából úgy véltem, Nápoly környéki, mert úgy beszél, ahogy az ottaniak. Mint kiderült, nem tévedtem sokat. Szicíliai. Gondolhattam volna, sapkában és nagypulcsiban ül a szobában is, hisz Szicíliában nincs hideg....
Egyébként nagyon fura, lassan meg kéne jegyeznem, hogy melyek a város nevezetességei és mik a főbb ismertetőjegyei, hiszen ma már másodjára szólított le egy turista ( ezúttal egy spanyol), aki tőlem, TŐLEM várt útbaigazítást. :) Mondtam neki, nem tudom, de nem mondtam meg persze, hogy azért, mert én is idegen vagyok! Nem kérkedem vele, ha már egy idegen számára helyinek tűnök. Hihi.
Elvonultak a sötét felhők...
Úgy tűnik, bár nem akarom lekopogni, lassan eltűnnek a sötét felhők -minden értelemben -a fejem fölül. Tegnap még egész nap szakadt a hó, plusz 10 centi esett, úgyhogy tényleg elértük a közel FÉL MÉTERES állapotot, de hála az útkarbantartóknak, tisztítóknak, minden sima és szépen járható.
Ma reggelre még a felhők is eltűntek, s gyönyörű szépen ki is sütött a nap! :) Nem kell mondanom, hogy a felhők Magyarország felé vonultak...úgyhogy ott gyülekeznek és várják a sípszót, mikor is otthon leszakadhat végre az ég, s kissé elkésve, de a hó betemeti kishazánk egyes településeit!
:)
Nem akarok gonoszkodó lenni, így hát abbahagyom. Végezetül csak annyit, hogy elméletileg tegnap lett volna az első olasz tanfolyamos órám, ami az olasz szokásokhoz méltan elmaradt. Hogy miért? azt a mai napig mi se tudtuk! Utólag kiderült, azért, hogy az embereknek ne kelljen a szörnyű időjárási és közlekedésbeli nehézségekkel valamint a borzasztó útviszonyokkal megküzdeniük. Tehát: Hószünet van jövő hét hétfőig mindenhol!
Ma reggelre még a felhők is eltűntek, s gyönyörű szépen ki is sütött a nap! :) Nem kell mondanom, hogy a felhők Magyarország felé vonultak...úgyhogy ott gyülekeznek és várják a sípszót, mikor is otthon leszakadhat végre az ég, s kissé elkésve, de a hó betemeti kishazánk egyes településeit!
:)
Nem akarok gonoszkodó lenni, így hát abbahagyom. Végezetül csak annyit, hogy elméletileg tegnap lett volna az első olasz tanfolyamos órám, ami az olasz szokásokhoz méltan elmaradt. Hogy miért? azt a mai napig mi se tudtuk! Utólag kiderült, azért, hogy az embereknek ne kelljen a szörnyű időjárási és közlekedésbeli nehézségekkel valamint a borzasztó útviszonyokkal megküzdeniük. Tehát: Hószünet van jövő hét hétfőig mindenhol!
2012. február 1., szerda
A hó fogságában...
Na, ezt se hittem volna.
Tegnap egész nap azt nézegettem, hogy milyen időjárást jósolnak otthonra. Elvileg a hét közepére-végére beköszönt valami borzasztóan nagy hórengeteg, mely lebéníthatja a fél országot. El tudom képzleni!
Ennek ellenére nem hittem volna, hogy itt és most lesz olyan kaotikus az állapot, hogy szinte minden megbénul.
Már említettem, hogy tegnap óta folyamatosan szakad a hó... az emberek ennek ellenére biciklivel és autóval közlekednek egyaránt, s több ezer hókotró és traktor szlalomozik a szűk utcákon, hogy elkotorják és eltüntessék azt a nagy hómennyiséget, ami leesett. :)
Vicces, hogy a traktorok a járdára is felmennek, az autók a parkokba is bemennek, mindent megtesznek azért, hogy folyamatosan minél tisztább és járhatóbb utakat alakítsanak ki.
Ennek ellenére nagyon szép látvány a város ilyen havas időben, bár jobban örülnék, ha melegebb lenne. De se baj.
Holnap kezdődik az olasz intenzív nyelvtanfolyamom, ma írtam meg a tesztet. Remélem jól sikerül, s akkor holnaptól a suli kezdéséig remélhetőleg felpörgetem és felfrissítem egy kicsit az olasz tudásom! :)
Ja, azt majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a mai napon HÓSZÜNETET rendeltek el a városban, ami érinti az óvodákat, általános- és középiskolákat, valamint az egyetemet is! Megvallom ez volt az egyik gyerekkori álmom, hogy az amerikai filmekhez hasonlóan én is részese lehessek egy hószünetnek, mely gyakorlatilag annyit tesz, hogy a nagy hó miatt a gyerekeknek nem kell iskolába menniük. Persze az órák be lesznek később pótolva, de akkor is! Nincs is jobb, mint iskola helyett a szabadban hógolyózni, szánkózni és egyebek! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)