Költözés...

Ma végre elfoglalhattam a végleges szállásom, s a bolgár csajjal karöltve nagy nehezen átcuccoltam a koránt sem  könnyű bőröndjeimmel a város túlsó végébe. A lakás, amit szinte véletlenül találtam a lehető legjobb választás, mert a belváros legbelsőbb zugában van, minden egy köpésre van innen, köztük az egyetem és a PLANET is. Tény, hogy sok gondunk volt a csomagokkal. Annak ellenére, hogy napközben +1°C-nál is melegebb volt, s a nap is kisütött az olvadó hó és meginduló embertömeg azért megnehezítette a dolgunkat. Emberek, ha utazni készültök, a legrosszabb ami várhat rátok, ha latyakos, sáros, havas úton kell a bőröndötökkel cipekedni, 2: olyan nehéz a bőröndötök, hogy azon gondolkoztok, a bőrönd vagy a saját kezed és vállad szakad le hamarabb.


A Lakás igen nagy, hisz összesen négyen lakunk benne. a 3 másik lány szintén diák, egyikük portugál, a másik kettő pedig olasz (mind a ketten Cataniából származnak). Nagyon pörgősek, nem csak a beszédüket illetően. Alig 1-2 órája költöztem be, de már megismerkedtem jó pár szomszéddal, mert a lakás egyfajta átjáróház - mindenki mindenkinek a fogadott rokona, s én lettem az új családtag -, alattunk s fölöttünk is egyetemisták laknak. Vannak itt portugálok, olaszok, spanyolok, angolok...


Fura, hogy 3 egyelőre még vad idegen emberrel kell osztoznom egy lakásban, főleg, hogy én amennyire nem szeretem az egyedüllétet és igénylem a társaságot, annak ellenére szeretek néha egyedül lenni a lakásban. Persze ez még az újdonság miatt van, hogy kissé frusztrálva és zavarban érzem magam, ha mondjuk kiveszek valamit a hűtőből vagy főzni kezdek.


Ha már a főzésnél tartunk, muszáj megemlítenem, hogy érdekes felfedezésben, jobban mondva érdekes  gasztronómiai felfedezésben volt a mai vacsora alkalmával részem. A portugál lány (a neveket egyelőre nem tudom megjegyezni...) minestrone-t készített, ami egy tipikus olasz zöldségleves. Nagyjából a nálunk is ismert napközis, menzás borsóleveshez lehetne hasonlítani csak sokkal több zöldséget tartalmas s pépesebb. Azt hittem egy normális minestrónét fogok megkóstolni, erre egy spenótos változatát kaptam. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a minestrónét meg a spenótkrémlevest összeöntötték és botmixerrel ledarálták. Furcsa mód ízlett, pedig rühellem (a szó legszorosabb értelmében) a spenótot, s miközben főtt, még rosszul is lettem a szaga miatt. Elnézést azoktól, akik nagyon szeretik... 
Kép mellékelve a levesről. (ez nem az eredeti, de ugyanígy nézett ki, csak volt benne színes turmixolt zöldség is)

Mindegy, a lényeg, hogy finom volt, s mellé egy tipikus dél-olasz (Cataniai) kenyeret ettünk mellé. Ez nagyjából olyan, mint a híres toszkán kenyér, melyet salátába tesznek. Mind a kettő olyan félbarna, tömör kenyér, amit meleg vízbe kell áztatni, s majd úgy elfogyasztani. A víztől a kenyér nem szikkad meg, mint a nálunk szokásos típusok, sokkal inkább finomabb ízt ad az ételnek.